Malajzia szerint bűncselekmény áll a repülőkatasztrófa mögött

A nyomozásnak nem szabnak határidőt, a katasztrófa minden lehetséges kis részletét ki kell deríteni, de elképzelhető, hogy soha nem sikerül felderíteni az ügyet.

Malajzia még mindig bűnügyként kezeli az eltűnt utasszállító repülőgép tragédiáját, és négy lehetőségre koncentrál: gépeltérítés vagy szabotázs történt, illetve a gépen lévők közül valakinek volt valamilyen egyéni vagy pszichológiai problémája – közölte szerdai sajtóértekezletén a malajziai országos rendőrfőkapitány.

A nyomozásnak vannak olyan részletei, amelyekről nem számolhatnak be – mondta Khalid Abu Bakar.

A malajziai rendőrség a gépen lévők több mint 170 családtagját hallgatta ki eddig. “Nagyon alaposnak kell lennünk, nem hagyjuk magunkat siettetni” – szögezte le. A rendőrség a szabotázs eshetősége miatt vizsgálja azt is, hogy milyen poggyászok, áruk és felszolgálandó ételek kerültek fel a gépre – tette hozzá.

Közben az Indiai-óceán déli részén, Perthtől 1500 kilométerrel nyugatra, egy 221 ezer négyzetkilométer nagyságú területen kilenc repülőgép és kilenc hajó folytatja a kutatást az esetleges repülőgéproncsok és a fekete doboz után. A kereséshez csatlakozik még egy brit atom-tengeralattjáró is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez