A világ legmagasabban fekvő alagútja

3600 méter magasan fekszik az a vasúti alagút, amely Kanszu tartományt köti össze a Hszincsiang Ujgur Autonóm tartománnyal Északnyugat-Kínában. A most elkészült alagúton száguld majd a gyorsvasút 200 kilométeres sebességgel Lancsouból Urumcsiba.

 

 

 

Jelenleg 20 óra az út a Góbi sivatagon keresztül Kanszu tartomány fővárosától a Hszincsiang-Ujgur tartomány fővárosáig. A most elkészült alagút, amely a Csilien /Qilian/ hegységben van lehetővé teszi, hogy a gyorsvasút nyolc óra alatt Urumcsiba érjen Lancsouból. A tervek szerint az 1772 kilométeres gyorsvasút az év végére készül el Északnyugat-Kínában.

Közlekedési és kereskedelmi jelentősége mellett hadászati fontossága is van alagútnak, illetve a gyorsvasútnak. Lancsouban van ugyanis a nyugati katonai körzet főparancsnoksága, a Hszincsiang-Ujgur tartomány pedig állandó lázongások színtere, ahogy a legutóbbi merényletek is mutatják. Nem véletlenül ünnepelte a május elsejét Kína első számú vezetője épp Urumcsiban. A Hszincsiang-Ujgur tartomány, ahol a többnyire muzulmán vallású ujgur lakosság a népesség mintegy 40%-át teszi ki, Kína legnagyobb problémát jelentő kisebbsége.

A török fajú és török nyelvcsaládhoz tartozó ujgur nép kisebbségbe került a saját hazájában, de ezt igen nehezen viseli el. A feszültséget kihasználják az iszlamista szélsőséges szervezetek, melyek fiatal ujgurokat is toboroznak az Al Kaida soraiba.

“El kell érnünk, hogy az ujgur lakosság úgy nézzen a terroristákra, mint a patkányokra!”- fogalmazta meg Peking céljait Hszi Csinping.

A Góbi sivatagot átszelő gyorsvasút lehetővé teszi, hogy a problematikus Hszincsiang-Ujgur tartomány közelebb kerüljön Pekinghez. Felgyorsulhat a gazdasági növekedés és ez fontos lehet a munkanélküliség csökkentése szempontjából. Az ujgur fiatalok jelentős része ugyanis munkanélküli, kínai nyelvtudás és szakma hiányában. Közöttük toboroznak a dzsihád harcosok, akiket Kína első embere Hszi Csinping patkányokhoz hasonlított egy pekingi tanácskozáson, ahol a terrorizmus-elleni harcról volt szó.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez