Brunei nyomán Malajziában is bevezethetik a sariat

Több muzulmán, maláj többségű állam arra készül Malajziában, hogy bevezesse Mohamed próféta szigorú törvényét. Kerantan államban júniusban törvényjavaslatot terjeszt elő erről az iszlamista párt első embere.

 

 

 

A muzulmán többségű Malajziában növekszik a nyomás, hogy szigorítsák a törvényeket: büntessék keményen az alkohol fogyasztását, a káítóbszerkereskedelmet, a házasságtörést és az azonos neműek kapcsolatát. Mohamed próféta törvényének a szigorú értelmezése lehetővé teszi, hogy ezekben az esetekben halálbüntetést is kimondjon az iszlám bíróság.

Malajziában a brit birodalmi idők óta megszokták a világi ítélkezést. Ragaszkodnak ehhez a kisebbségek is, melyek az ország lakosságának a 40%-át teszik ki. Rájuk mind nagyobb nyomás nehezedik. A keresztények például nem használhatják Allah nevét, ha Istenről beszélnek, mert egy iszlám bíróság szerint ez istenkáromlás. A világ legnépesebb muzulmán államában, a szomszédos Indonéziában teljes nyugalommal használják Allah nevét a keresztények.

Brunei példája az első Kelet-Ázsiában és senki sem akar lemaradni az iszlamista pártok közül. A saria bevezetése ugyanakkor árthat az ország megítélésének külföldön. A turisták nem szívesen látogatnak el olyan helyre, ahol az alkohol fogyasztása, vagy a házasságon kívüli szex halálbüntetéssel sújtható. Így kevéssé valószínű, hogy Malajzia követné a Borneo szigetén levő miniállam, Brunei útját.

Ez egyben teszt is. Fokozatosan, három év alatt vezetik be a sariat Bruneiben, hogy ezzel is csökkentsék az ellenállást. Az első évben például még nem lesz alkoholtilalom Bruneiben. A házasságtörőket is csak a harmadik évben kövezhetik halálra. Persze ez aligha vigasz a keresztény és más kisebbségek számára, melyekre éppúgy vonatkozik Mohamed próféta szigorú törvénye Bruneiben, mint a hithű muzulmánokra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez