100 perc alatt a víz alatt Sanghajból San Franciscoba

Ilyen tengeralattjáróval kísérleteznek Kínában. Víz alatti buborékot kreálnak a kutatók, ebben a buborékban a tengeralattjáró valósággal “repül”. Lehetséges ez?

 

 

 

 

 

Harbinban a Tengerészeti Kutatóintézetben állítják, hogy igen. A South China Morning Post beszámolója szerint a kínaiak egy régi szovjet technológiát újítottak fel.

Az oroszok olyan torpedo szerű tengeralattjárót szerkesztettek, melynek a sebessége 230 mérföld volt óránként. Ez messze több, mint a jelenlegi atom-tengeralattjáróké. 40 csomó, vagyis 46 mérföld/óra. A kínai kutatók szerint lehetséges olyan tengeralattjárót szerkeszteni, amely 100 perc alatt tenné meg a Sanghaj és San Francisco közötti 6100 mérföldes távolságot. Ez mintegy 10 ezer kilométer.

Hogy lenne ez lehetséges? Úgy, hogy a hagyományos szovjet technológiát, a légbuborékkal a kínaiak kombinálják a folyékony membrán technológiával. Ha ugyanis ez érintkezik a vízzel, az lényegesen csökkenti a közegellenállást, vagyis a tengeralattjáró lényegesen gyorsabban haladhat. Persze némi problémát jelent, hogy a kutatók képesek arra, hogy légbuborékot létrehozzanak, de arra már nem, hogy annak méretét optimálissá tegyék. Ha pedig a buborék túl nagy, akkor lelassul a tengeralattjáró mozgása. A másik gond az, hogy nem nagyon lehet kormányozni a tengeralattjárót a légbuborékban. Márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy atomfegyverrel felszerelt tengeralattjáró merre halad az óceánok mélyén.

Mit tesz Amerika? A hírek szerint maga is hasonló kutatásokkal foglalkozik, de minthogy ezek szigorúan titkosak, ezért igen keveset lehet tudni róluk. Az biztos, hogy a katonai technológiai versenyfutás, amely az USA és a Szovjetunió között folyt a hidegháború idején jelenleg az Egyesült Államok és Kína között folyik. Lehet, hogy a kínai kutatók a tengeralattjáró technológiában elébe vágtak Amerikának, de ez erősen kétséges. A USA katonai költségvetése ugyanis csaknem a tízszerese a kínainak, és az amerikai technológia minden tekintetben felülmúlja Kínát. Jelenleg.

A kínai tengerészeti kutatók eredményeiről kiszivárgó hírek azt mutatják, hogy az USA előnye napról napra csökken. Lehet, hogy hamarosan egy kínai atom-tengeralattjáró nemsokára csakugyan 100 perc alatt ér Sanghajból San Franciscoba. Ez pedig alaposan megváltoztatná a stratégiai erőviszonyokat Kína és Amerika között.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez