A botrány még szeptemberben indult. Négy egyetemista lány már nem bírta tovább a kiképzést. A két tanár ugyanis nem csak arra kötelezte őket, hogy az ő könyveiket vásárolják meg, és tőlük vegyenek kottákat – ami egyébként nem lett volna törvényes – hanem folyamatosan kínozta is őket lelkileg. Ha nem sikerült egy éjszaka alatt remekművet alkotniuk, akkor helyből feltették a kérdést, hogy vajon hol árulták a testüket előző éjszaka, hogy még a leckével sem készültek el. De nevezték őket “emberi hulladéknak”, biztatták őket öngyilkosságra, mondván, aki ilyen pocsék zenész, az nem érdemli meg, hogy éljen, és mondták nekik, hogy válasszanak maguknak valami olyan foglalkozást, amit a hülyék is el tudnak végezni.
Ez a fajta tanári hozzáállás Kelet-Ázsiában egészen a legutóbbi időkig egészen természetes volt. A japán, koreai, kínai iskolák keménysége híres volt a világon. Máig is a térségben sok gyerek retteg attól, hogy nem megfelelő az iskolai teljesítménye, és nem ritka az öngyilkosság sem emiatt. A dolgok azonban lassan, de biztosan változnak – a nagyobb szabadság a diákokat is több önérzettel tölti el. Így most is sikerrel lázadtak fel a tanári kegyetlenség ellen. A két tanárt az egyetem felfüggesztette, a munkaügyi bíróság pedig, ahol beperelték az egyetemet, nem engedte vissza őket a terembe, a diákok elé.