Nyolc napon túli orvos sztrájk Algériában

Algéria, Algír – Egyre nagyobb méreteket ölt a szociális elégedetlenség az észak-afrikai országban. Az egészségügyiek mellett a közhivatalnokok, a kikötői munkások is mozgolódnak.

Algírban fehérbe borult az Egészségügyi Minisztérium előtti terület. Több száz rezidens, szakvizsgára készülő medikus ült órákon keresztül fehér köpenyben az épület előtt. Legfontosabb követelésük, hogy az állam törölje el a rájuk vonatkozó polgári szolgálat kötelezettséget. Azt mondják semmi értelme ennek a szolgálatnak, a borzalmas körülményeken kívül semmilyen felszerelésük nincs, hogy a munkájukat el tudják látni.

 

A több mint négy órán keresztül tartó ülősztrájkot rengeteg rendőr felügyelte. A rezidensek arra készülnek, ha nem hallgatják meg követeléseiket, hogy élőblokádot építenek a minisztérium épületéhez.

 

Az orvosok két hónapja tiltakoznak, több mint hétezren vettek már részt a sztrájkban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez