Hajószerencsétlenség Kongóban

Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – Súlyos hajószerencsétlenség történt Kongó észak-nyugati régiójában, a Tshuapa folyón. Két hajó egymásnak ütközött éjszaka, mert nem voltak kivilágítva és nem tartották be a biztonsági előírásokat.

 

Equateur tartomány szóvivője Rebecca Ebale Nguma azt mondta, hogy a két hajón legalább 220 ember utazott. Több mint százan túlélték a hajószerencsétlenséget, nekik sikerült kiúszniuk a partra. Az egyik túlélő a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy az a hajó amin utazott, az három motoros kenuból volt összerakva. Éjszaka utaztak a vízen, amikor összeütköztek egy teherszállító hajóval. Egyik jármű sem volt kivilágítva ezért következett be azt szerencsétlenség. A Vöröskereszt helyi munkatársai azt mondták, hogy a mentési munkálatok idején, 80 holttestet találtak. A teherhajó farönköket szállított és nem volt engedélye az éjszakai közlekedésre – mondta Lambert Mende kongói kormányszóvivő. A hatóságok vizsgálatot indítottak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez