Elöljáróban fontos hangsúlyozni, hogy ezek az előrejelzések általában csak erőteljes fejtegetések, például a 2001. szeptember 11.-i amerikai merénylet, vagy a 2008-as világgazdasági válság is tökéletesen megmutatta, hogy előre senki nem tudott megjósolni semmit, utólag viszont mindenki nagyon okosnak tartotta magát, de bizonyos irányvonalakat azért mégis fel lehet rajzolni előzetesen.
A következőkben megpróbáljuk összességében vizsgálni – a nagyobb intézetek elemzéseinek figyelembevételével – az afrikai kontinens elkövetkező 39 évét, különös tekintettel a régió, világban betöltött szerepének markáns változására. Egy dolog azonban majdnem biztosra vehető, jóslatok ide vagy oda, ez pedig az afrikai népesség alakulása: a becslések óriási ugrást prognosztizálnak és ha figyelembe vesszük, hogy az 1990-es 650 milliós szintről hova jutottunk 2011-re, akkor a 2050-re becsült 2.5 milliárd lakos sem tűnik földtől elrugaszkodott tézisnek. A főleg Kelet-, Nyugat- és Közép-Afrikára koncentrálódó növekedés már 2025-ben olyan szintűre duzzasztja a lakosságot, hogy a fekete kontinens populációja meg fogja haladni India és Kína együttes népességét, 2050-re pedig csak Nyugat-Afrikában közel 800 millióan fogják keresni a boldogulást. Ebben a trendben nagy szerepet játszik a születésszám relatív csökkenését jóval meghaladó zuhanás a halálozási rátában és a születéskor várható élettartam emelkedése is.
A népesség növekedése persze nem csak éhes szájakat fog jelenteni, hanem óriási üzleti lehetőséget is, hiszen több ember, több vásárló – nagyobb piac. Ráadásul az ún. társadalmi korfa is ki fogja emelni Afrikát a piaci vetélytársak közül, hiszen 2050-re Afrikában az emberek 65%-a munkaképes korban lesz, míg ezzel szemben mondjuk a most egekig magasztalt Kínában fokozódni fog a társadalom elöregedése. Sok olvasó valószínűsíthetően már százezrével Európa felé özönlő afrikai tömegeket vizionál, pedig a körülmények megfelelő alakulása esetén egyáltalán nem kellene ilyesmitől tartani, hiszen a lakosság számának növekedéséből következő városiasodás a gazdaságok óriási növekedését is magával hozhatja, hiszen az, hogy minél többen élnek majd egy városban, például a szolgáltató szektor egyre erősebb bővülését, közvetve pedig az egész gazdaság bővülését is magával hozza. És van mintapélda a huhogóknak, meg kell csak nézni Brazília honnan indult és hová jutott, ma nincs annyi végzős hallgató az egyetemeken, amennyit a gazdaság fel tudna szippantani. A vidéki Afrika helyzete persze nem fog ennyire pozitív képet mutatni, de ez már egyáltalán nem afrikai jelenség lenne, elég ha megnézzük a Magyarországon fennálló szakadékot a vidék és a városok között.
Maga a populációs fejlődés persze rengeteg egyéb kérdést vet fel: oktatás, egészségügy, elégséges és megfelelő ivóvíz, élelmiszer, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az oktatás színvonalának emelkedése és kiterjesztése viszont egyáltalán nem olyan ütemű, mint az elvárható lenne, ennek megfelelően a több intézet által valószínűsített százalék az írástudatlanságra kizárt, hogy 10% alá csökkenjen, ahogy szintén nem várható kiemelkedő ütemű javulás HIV/AIDS fronton sem, bár Afrika már régen nem éllovas az új esetek számát tekintve a kontinensek között. Ami viszont szintén majdnem biztosra vehető, az a városiasodás, a gazdaságok fellendüléséből következő életmódváltás által hozott új betegségek számának drasztikus növekedése: cukorbetegség, rák, érrendszeri problémák ma még szinte ismeretlenek a fekete kontinens legtöbb részén – gondoljunk csak bele, Lesothoban például az átlagos élettartam nincs még 40 év sem. Az idő előrehaladtával az is ki fog derülni, hogy nem a most ásványkincsekben még dúskáló országok a legszerencsésebbek, hiszen rövid ideig tartó szárnyalásuk 2050-re biztosan végetér – itt főleg az olajban gazdag államokra, Nigériára, Angolára vagy épp Líbiára kell gondolni, bár Nigéria 2050-re valószínűleg a kontinens egyik éllovas gazdasága lesz a most elindult fejlődésnek is köszönhetően.
Mindenesetre az olajhatalmak helyzetében minél előbb szükség lenne a gazdaság erőteljes diverzifikálására, mert ellenkező esetben előfordulhat, hogy most még éllovas, fejlődő gazdaságból pillanatok alatt a szegények között találhatják magukat, hiszen többek között Líbia esetében nincs igazán máshoz nyúlni az ásványkincseken kívül. A mezőgazdaság lehetne az egyik fegyver, de a mostanában is kimutatható növekedés nem a termelési technika fejlődéséből, inkább csak az egyre több és több művelésbe vont termőterületből következik, ami egyáltalán nem tartható távlati irány. A például Malawiban elkezdett fejlesztési projekthez hasonló kezdeményezésekre lesz szükség ahhoz, hogy 2050-re a kontinens még mindig képes legyen valamilyen szinten ellátni saját magát, mert ekkor már valószínűsíthetően nem számíthat “nyugati” segítségre, meglesz Európának és az USA-nak a saját gondja. Ami viszont már tényleg csak találgatás, nemhogy 2050-ig, de az elkövetkezendő öt évre is, az nem más, mint a jelenlegi konfliktusok helyzete illetve jövőbeni új konfrontációk kialakulása.
Ami bizonyos, hogy több országban tényleg eljön a többpártiság, az értékelhető demokrácia kora, de ugyanakkor egyes szűk erőforrások (mint például termőföld, ivóvíz) miatt egyre valószínűbbek és gyakoribbak lesznek az összecsapások az egyes területek, régiók lakossága között – ezt már most is láthatjuk Dél-Szudánban vagy akár Kenyában is. De akárhogy is, egész Afrika jövőjét, egyes régiók, országok sorsát semmi sem fogja jobban meghatározni, mint a víz-szárazság-időjárás hármasa, amely óriási kihatással van és lesz az afrikai emberek életére. Legalapvetőbb meghatározásként víz nélkül ugyebár nincs élet, de a víz emellett a vízigényes mezőgazdaságon keresztül az élelmiszerellátásra, a tiszta víz hiányán keresztül az egészségi állapotra, a sok-sok gát építésén keresztül egész ökoszisztémákra hatással van, hogy csak néhányat soroljunk fel a sok hatás közül. Ahogy hangzatos reklámkampányokból már ismerhetjük a tézist, a mostani fiatal generáció az, amely jobbá vagy rosszabbá teheti az elkövetkező 39 évet a világban, és ez értelemszerűen igaz Afrikára is.
Ma még például Európa, Amerika vagy akár Ázsia nagyhatalmai is csak egy óriási piacot, feltáratlan üzleti és természeti lehetőségekben bővelkedő helyet látnak Afrikában, de valószínűleg hamarosan eljön majd az idő, amikor ezek a most még pénzt jelentő befektetők nemkívánatos vendégek lesznek és az afrikai ember vissza akarja/fogja szerezni azt, ami ősidők óta az övé – a gyarmatosítás szégyenteljes időszaka ellenére is. Egyre több és több afrikai egyetemet végzett fiatal fog megjelenni a munkaerőpiacon ötletek sokaságával és duzzadó tettvággyal, ez pedig tökéletes motorja lesz majd ezeknek a gazdaságoknak. És ebben nagy szerepe lesz a jövő afrikai politikusainak is, mert valószínűleg a sokszorosan gátolt politikai átalakulás előbb vagy utóbb végbemegy a fekete kontinensen is és végre belátó afrikai emberek és nem a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó aggastyánok “játszóterei” lesznek az országok, ráadásul utóbbiak nem is sokban különböznek napjaink istenített menedzsereitől: céljuk a piacon való minél további maradás és folyamatos növekedés valamint gazdagodás.
Ahogy egy zimbabwei blogger írta régebben, a “nemzetépítés vállalkozására nincs hatással a múlt fájdalma és szenvedése, minden az afrikai emberek elhivatottságán és kitartásán múlik”, a rövidtávú tervek pedig kizárt, hogy működjenek, erre pedig tökéletes példa a segélyek tonnaszám való öntése a kontinensre – pedig ahogy az ezerszer elismételt mondás tartja, inkább halat fogni kellene megtanítani az embereket, nem halat adni a kezükbe. És ha ez még nem is lenne elég, tanulmányok már most is azt mutatják, hogy 2050-re további 50 millió afrikai ember fog küzdeni az éhezéssel, főként a klímaváltozástól leginkább sújtott Közép- és Dél-Afrikában (a tudósok közel 3%-os hőmérsékletemelkedéssel számolnak 2050-ig), ahol így még kevesebb földterület lesz alkalmas az élelmiszertermelésre. Emellett a vízszint emelkedésével Egyiptom, Nyugat- és Kelet-Afrika egész partszakaszai tűnhetnek el és ez összességében óriási migrációs hatást fog generálni – ha nem is Európa felé, de a kontinensen belül mindenképpen.
Az ENSZ becslése szerint 2050-re a legnépesebb afrikai országok Nigéria (kb. 300 millió lakos), Etiópia (175 millió), a Kongói Demokratikus Köztársaság (150 millió), Egyiptom (130 millió) és Tanzánia (110 millió) lesznek. A jövőkép magukat az afrikaiakat is foglalkoztatja (legalábbis vezetői szinten), nem hiába kerül elő folyamatosan a téma gazdasági és regionális konferenciákon. A vitás kérdések között olyanok szerepelnek például, hogy vajon a mezőgazdaság visszaeséséből következő gazdasági csökkenést képes lesz-e ellensúlyozni a más szektorokban tapasztalható növekedés (az alapvető feltevés, hogy igen) és milyen módon lehetne az egyre növekvő afrikai élelmiszerimportot csökkenteni 2050-ig. Ahhoz, hogy a század felére a kontinens régiói közül több is a fejlettek közé tartozzon, a jelen politikusainak nagyon sokat kellene tenni, erősítették meg egy gazdasági konferencián az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) elemzői, akik rámutattak, hogy a fő gát a fejlődésben főleg a közigazgatási-kormányzati intézmények hiánya, a kis- és középvállalkozásak kedvezőtlen kilátásai illetve a pénzügyi szektor gyengesége – valamint az ezekből következő infrastruktúrális, oktatási hiányosságok.
Mindenesetre ahány intézet, annyi vélemény, hiszen a fentebb megfogalmazottakkal ellentétben például a Brookings Intézet jóslata szerint 2050-ben továbbra sem lesznek majd igazi óriási afrikai metropoliszok, pedig az országok sikerességéhez szükséges lenne, hogy a népesség jelentős része partmenti városokban tömörüljön. Ezzel persze nem kötelező egyetérteni, de tény, hogy a migrációs problémákra egy lehetséges válasz ez lenne, hiszen az óceán mellett könnyebb lenne kezelni az egyébként is létező problémákat. Eme blog szerzőjeként a 2050-ig tartó periódus kihívásait három pillérre bontanám le: az emberi tényezőre (a populáció növekedése, migráció, urbanizáció, betegségek), a politikai tényezőre (demokratizálódás, konfliktusok, megfelelő irányvonal az intézményrendszer kialakítása felé), illetve a legfontosabbra és legnehezebben kezelhetőre, a természeti tényezőre (klímaváltozás, ami Afrikában érződik majd legerőteljesebben, földkérdés, természeti erőforrások és az energia). Amennyiben ezek közül bármelyiket is figyelmen kívül hagyják a jelen politikusai, úgy a 2050-re kitűzött csodás célokból semmi sem lesz, helyette káosz és népvándorlás várható.
Érdekességképpen a poszt végére pedig egy érdekes összeállítás következzen, amely annak az esélyét kívánja megmutatni, hogy van-e esély újabb afrikai ország születésére és ha igen, ez hol fog megtörténni. Az elkövetkezendő évtizedekben óriási eséllyel új államként fog létezni (bár már most is szinte az) Szomáliföld, ahol már jelenleg is fennállnak az államiság feltételei (Puntföld érdekes kérdés), de szinte biztosan tovább fog folytatódni Szudán széthullása és 50%- körüli az esélye annak, hogy 2050-re Darfúr külön ország lehessen. Ami még kritikus helyzet, az a Comore-szigetek státusza, itt is jelentős esély van a szövetségi állam széthullására és Anjouan valamint Mohéli szigetállamának létrejöttére. Ha pedig hosszabb távon tekintünk előre (egy kis összeesküvéselmélettel megspékelve), a századon belül még van esély arra, hogy Nyugat-Szahara megszerezze a hőn áhított szabadságát (bár a jelen eseményeit figyelembe véve ez nagyon hosszú út lesz még), de a szenegáli Casamance régió, a Niger-delta és egész Kamerun szétbomlása (ez azért már feltételez egy kis földtől elrugaszkodást) is potenciális lehetőség új államiság kialakulására. Talán még az angolai Cabinda esetében beszélhetünk értékelhető kilátásról ebből a szemszögből, de ez is már inkább csak elmélkedés és találgatás, nem valós alapokon nyugvó jóslat.