Elhúzódó átmenet Egyiptomban?

Egyiptom, Kairó – Hosszú hónapokkal elhúzódhat az átmenet Egyiptomban. A legújabb verzió szerint az országot jelenleg irányító tábornokok legkorábban jövő augusztusban adják át a hatalmat a választások győzteseinek.

 

18 nap kellett az egyiptomiaknak ahhoz, hogy megbuktassák a három évtizedig uralkodó Mubarakot. És úgy tűnik, 18 hónap kell ahhoz, hogy a tábornokok, akiknek Mubarak átadta a hatalmat, visszaadják azt az embereknek. Mubarak megbuktatása után minden hivatalos nyilatkozat arra utalt, hogy a Katonai Tanács csak fél évig gyakorolja a hatalmat. Ez idő alatt kellett volna a választásokat lebonyolítani. Ám minden politikai lépés késében van. Az alsóházi választások három fordulóban november végétől januárig tartanak, ezt követi majd a szintén több fordulós szenátusi választás, amely március elejére hoz majd eredményt. A Katonai Tanács tervei szerint ezután a választott testületek elkészítik az új Alkotmány. És csak ezt követően, valamikor 2012 nyarán lehet elnököt választani. A tábornokok számítása szerint így legkorábban csak jövő augusztusban adják át a hatalmat. Az elhúzódó választási procedúrát a Katonai Tanács közlése szerint a bíróság kezdeményezte, amit azzal indokolt, kevesen vannak ahhoz, hogy egyszerre két választást felügyeljenek. A tábornokok a hatalomátadás késletetése mellett érvelnek azzal is, hogy nincs biztonság az országban

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez