Gyermekcseléd-tilalom Marokkóban

Marokkó, Rabat – Hamarosan tilos lesz 15 évesnél fiatalabb háztartási alkalmazottakat foglalkoztatni Marokkóban. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot a kormány már elfogadta, most parlamenti jóváhagyásra vár. Az országban becslések szerint legalább 60 ezer gyereket, főleg lányokat foglalkoztatnak a háztartásokban.

 

 Még nincs két hónapja, hogy nyilvánosságra került egy rettenetes történet egy gyermek alkalmazott haláláról. A hétéves lánynak egyik nap mosnia kellett, ám egy pulóver tisztaságával nem voltak elégedettek az alkalmazói. Büntetéstől egy műanyag csővel halálra verték a kislányt.

Az ügy akkor nagyot szólt Marokkóban. A gyermekjogi szervezetek tiltakoztak és szigorúbb szabályozást követeltek. A kormány által elfogadott új szabály szerint a jövőben 15 éven aluliakat nem lehet háztartási alkalmazottként foglalkoztatni, aki a törvényt megszegi, három hónap börtönt kaphat.

A gyermekvédelmi szervezetek elégedettek is meg nem is. Szerintük ez az egy törvény még nem lesz elegendő arra, hogy felszámolják annak a több mint 60 ezer gyereknek a kizsákmányolását, akiket szinte fogságban tartanak alkalmazóik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez