Magyarország, Malajzia - A Malajziai Gumiexportot Támogató Tanács (MREPC) rendezett prezentációt az ország budapesti nagykövetségén. Az eseményen részt vett Csillik Dilara, az ASHU elnöke is. A találkozót Dato…
Magyarországon történt
Nemzetközi szekció a VOSZ-ban
Magyarország, Budapest - Megalakult a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Nemzetközi Szekciója. A Szekció megalapításában 84 cég képviseltette magát. A magas részvételi arány is jelezte, hogy a…
A rabati Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ csak az első lépés, jön Ázsia is
Marokkó, Magyarország - A HTCC (Hungarian Trade and Cultural Center) első irodája Marokkóban, Rabatban nyílt meg 2013. március 15-én. A központ alapítója Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)…
Magyar cégek kitörési lehetőségei Kuvaitban
Magyarország, Budapest- A magyar kutatás-fejlesztési, innovációs cégek számára komoly kitörési lehetőséget jelent bekapcsolódni az Öböl-menti országokban, köztük Kuvaitban a nemzeti fejlesztési tervek megvalósításába - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség…
Magyarországon járt a brazil halászati miniszter
Budapest, Magyarország – Hazánkba látogatott Marcelo Crivella, Brazília vízgazdálkodási és halászati minisztere, hogy tárgyalásokat folytasson Fazekás Sándor mezőgazdasági-, és vidékfejlesztési miniszterrel.
MKIK: Kuba várja a magyar vállalkozókat is
Budapest - A cukoripar, építőipar és a turizmus területén jelölt ki mintegy 70 különféle projektet a kubai kormány, ahová a külföldi befektetők páyázatát várja - hangzott el a…
Kokaincsempészt fogtak Ferihegyen
Budapest - Egy kilogramm kokain volt a gyomrában annak a venezuelai csempésznek, akit kedden fogtak el a Liszt Ferenc repülőtéren. Túl idegesen viselkedett, így szúrták ki.
Vegyesnek ígérkezik a Honda végleges 2012-es mérlege
Japán, Tokió - Ezt a japán autógyártót sújtották leginkább a 2011-es természeti katasztrófák, de a vártnál gyorsabb volt a talpra állás. A tavalyi év végén viszont jelentősen csökkentek…
Himalája az Alföldön
Magyarország, Jakabszállás - 53 millióból hegy keletkezett az Alföld jakabszállási vidékén az Európai Regionális Fejlesztési Alap 70%-os és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 30%-os támogatásával. Egyelőre szánkódombnak használható a 2012.…
A demokratikus átmenetről tárgyalt Németh Zsolt Mianmarban
Budapest/Najpjido- Mianmar demokratikus átmenetéről tárgyalt Németh Zsolt Najpjidóban; a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-nek telefonon nyilatkozva kifejtette, Magyarország a rendszerváltozáskor szerzett tapasztalatai átadásával segítheti a délkelet-ázsiai országot.

