Putyin nem számít a nyugati szankciók gyors feloldására

Oroszország két év múlva indulhat újra növekedésnek, ki kell használnunk a nyugati szankciókat arra, hogy fejlesszük a saját gazdaságunkat. Ezt hangsúlyozta az orosz elnök, aki televíziós műsorban válaszol a nézők kérdéseire.

Több mint kétmillió kérdés érkezett Oroszország elnökéhez, ennek jelentős része a megélhetéshez kapcsolódik – nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője, aki szerint sokan aggódnak a nyugati szankciók hatásai miatt. A legtöbben az életszínvonal csökkenésétől tartanak, de sokan bírálták a lakásépítések lassúságát és a szolgáltatások gyenge színvonalát is.

Putyin elnök szabadságot vett ki, hogy felkészüljön a válaszokra. Ezúttal tizenharmadszor került sor ilyen elnöki televíziós kérdezz-felelek műsorra Oroszországban. Putyin külön kiemelte a mezőgazdaság teljesítményét, mely képes volt pótolni a kiesett nyugati importot. Az orosz elnök ezt általános receptnek ajánlotta: Oroszország támaszkodjon a saját erejére, de hogy ebből lehet-e gyors technológiai és gazdasági fejlődés, az viszont nem derült ki az elnök szavaiból.

Sok kérdező sürgette, hogy Oroszország ismerje el hivatalosan is Ukrajna orosz többségű részeinek különleges státuszát. Korábban Moszkva – egy népszavazás után – annektálta a Krím félszigetet. Ezt követte a nyugati szankciók sora, ami az olaj árának csökkenésével együtt nehéz helyzetbe hozta Oroszországot.

Az USA késztette Oroszországot arra, hogy lépéseket tegyen Ukrajnában – jelentette ki korábban Oroszország hadügyminisztere. Szergej Sojgu szerint az Egyesült Államok világhatalomra tör, és ezért nyomul előre Ukrajnában, de ezzel súlyos hibát követ el. Anton Sziluanov pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy három éven belül elfogyhatnak a hatalmas ország devizakészletei, ha nem szűnnek meg a nyugati szankciók, és az olaj ára tartósan alacsony marad.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez