Tíz éve közelebb Tajvanhoz

Tóth Attila a tajvani céget képviselő Aviareps Magyarország Kft. vezérigazgatója és a frankfurti Tajvani Turisztikai Iroda közösen szerveztek fogadást az évforduló alkalmából a Marriott Hotelben.

Az eseményen Tóth Attila beszélt a tajvani, magánkézben lévő légitársaságról, amelynek első járata 1991-ben indult.E lmondta, hogy a magyarok körében bécsi járataik a legnépszerűbbek (Európából ezen kívül Amszterdamból, Londonból és Párizsból repülnek Ázsiába). Az Eva Air Bécsből Bangkokon keresztül repül Tajpejbe. Bangkokból partnerükkel, a Bangkok Airways-zel lehet folytatni az utazást Thaiföldre és a térség számos városába.

e2

Évente körülbelül 1000 honfitársunk repül Ázsiába Eva Air-rel. Tajpejből főleg Távol-keleti célpontokra repülnek. Csak a Kínai Népköztársaságba heti közel 1000 járatuk van.

e3

Gépparkjukban többek közt Airbus 330-as (ilyennel járnak Bécsbe), Boeing 747-es és 777-es repülők vannak és épp ma derült ki, hogy a légitársaság 24 darab Dreamliner-rel (Boeing 787) bővíti járműparkját. A vezérigazgató kiemelte az Eva Air kiváló szolgáltatásait és kiemelkedő biztonsági mutatóit.

e4

Az esten résztvevő vendégeknek – akik főleg utazási irodák képviselői voltak – kulináris élményeket is kínáltak. A felszolgált menüsort a térség országainak finomságaiból állították össze.

e5

A másik előadó Caroline Bollrich, a frankfurti Tajvani Turisztikai Képviselet munkatársa volt. Prezentációjában kiemelte, hogy Tajvan nemcsak egy átszállópont. Javasolta, aki teheti álljon meg néhány napra Tajpejben, esetleg utazzon vidékre is. Tajvan önálló úti célként is kiváló desztináció, változatos éghajlata, érdekes kultúrája, finom ételei, kedves lakói mind ezt igazolják.

e6

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez