Párizsi áldozatok – az építész, aki a mekkai zarándokokat akarta megmenteni

Emlékeznek rá, amikor több mint 2 ezer embert tapostak halálra Mekkában, nem is olyan régen, az éves nagy zarándoklaton? Nos, még három évvel ezelőtt egy fiatal muszlim építészhallgató Párizsban, az ENSA Paris-Malaquais Építészeti Iskolában éppen arról írta a diplomamunkáját, hogyan kerülhető el egy ilyen kaotikus és halálos tülekedés. A múlt héten Párizsban őt is megölték.

Biztonságos mekkai zarándoklat. Ez volt a szakdolgozat címe. Olyan jól sikerült, hogy készítőjét a diploma után felvette az iskola – tanítani.

A jó hír, hogy a terv nem csak Mekkában: bármilyen helyen működhet, országtól és vallástól függetlenül, ahol már-már kezelhetetlen tömegben gyűlnek össze valami miatt az emberek.  A rossz hír pedig az, hogy a fiatal építész halott. A párizsi vérfürdőben halt meg, alig két héttel azután, hogy a Les Beaux-Arts-ban, Párizsban bemutatták mekkai projektjét. A 28 éves Amine Ibnolmobarak nyáron nősült meg marokkói szülővárosában, Rabatban. A Carillon bár teraszán ültek együtt a feleségével, Mayával azon a péntek estén. A nő is három lövést kapott, életveszélyesen megsérült. Amine édesapja a temetésen azt mondta: egy gyönyörű álom fordult rettenetes rémálomba.

aminemaya

Volt professzora, Jean Attali szerint az építész “fiatal muszlim értelmiségi volt, aki a békés értékeket terjesztette. Egyenesen ámulatba ejtett minket csodás diplomamunkájával, amely nemcsak a hitét, de intelligenciáját és tudását is bizonyította.”

Egy gyerekkori barátja pedig azt írja róla: jól emlékszik arra, amikor Amine az úszóedzései után együtt focizott velük a klubban. Úszóként egészen kiváló volt, a válogatott tagjaként egy sor nemzetközi versenyen képviselte Marokkót. Emberként pedig karizmatikus és jóképű: olyan, akit első látásra megszeretsz. A családja egyike volt a jól ismert mór famíliáknak,  amelyek Spanyolországból menekültek Marokkóba, a 15. században, a Reconquista idején. Amine a gyönyörű arab-spanyol-berber keveredés élő példája és terméke volt. Aki arra emlékeztetett, milyen csodás lehetne az emberiség, ha béke, szeretet és együttműködés uralná.

A régi barát szerint nem szabad elfelejteni, hogy nem csak Párizs és a világ gyászol most, hanem benne a muszlimok is. A  halottak mellett az emberiesség elvesztését, a Közel-Kelet és Észak-Afrika eltérítését is. Meg a történtek után rájuk irányuló gyűlöletet – írja Idriss Benfara a Your Middle East portálon.

(Visited 14 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez