Már megindult a felelősségrevonás, de még mindig tüntetnek az elnök ellen

Több tízezer ember követelte vasárnap Brazília-szerte megtartott tüntetéseken, hogy a parlament alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében mozdítsa el a hatalomból Dilma Rousseff államfőt.

Több tucatnyi városban volt demonstráció, köztük a fővárosban, Brazíliavárosban, valamint a jobboldali ellenzék fellegvárában, Sao Paulóban, de összességében kevesebben vettek ezeken részt, mint a korábbi hasonló tüntetések többségén. Ennek lehet oka az is, hogy a parlament már meg is kezdte az alkotmányos felelősségre vonási eljárást az elnök ellen – írta az AP hírügynökség.

Rousseff és kormánya tekintélyét alaposan megtépázta a Petrobras állami olajkonszern körüli korrupciós botrány és a gazdasági növekedés megtorpanása. A Petrobras-ügyben 50 politikus ellen folyik vizsgálat. November végén vették őrizetbe az első kongresszusi tagot, a kormányzó Munkáspárt szenátusi frakcióvezetőjét, Delcídio do Amaralt.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez