Kocsik tízezreit foglaltak le Iránban – ki nem találnád, miért

Március óta több ezer autót foglaltak le a hatóságok Iránban. A sofőrök minden esetben nők voltak. Mindjárt elmondjuk, mi volt a baj.

Egy szubjektív vallomással tartozom. A kilenvenes évek elején éltünk Iránban. Nem egyszer fordult elő, hogy a rend őrei felkértek: igazítsam már meg a kendőmet, szőke fürtök nem kandikálhatnak ki alóla. Meg egyáltalán: semmilyenek. A sokadik ilyen eset után a barátnőmmel a Teheránt övező körgyűrűn lázadásba fogtunk: levettük a kendőnket, letekertük az ablakot, és úgy száguldottunk. A hajunk lobogott a szélben. Gyorsan városi legendává váltunk. Csendben vigyorogtunk, amikor társaságban arról hallottunk, hogy képzeljétek, két nő… és jött a sztorink. Senki nem tudta, hogy a miénk volt.

Remélem, mindez már elévült. Mert ha nem, akkor bajban vagyunk. Az autók ezreit ugyanis az AFP hírügynökség szerint azért foglalták le a hatóságok, mert a bennük ülő nők nem fedték el rendesen a hajukat. Vagy levették a kendőjüket. Ezt a teheráni közlekedési rendőrség közölte. Azzal, hogy a nyolc hónap alatt összesen 40 ezer ilyen esettel kellett foglalkoznia.  “A legtöbbször a kocsit zár alá vettük, és az ügyeket átadtuk a bíróságnak”  – mondta Teymour Hosseini dandártábornok az ISNA hírügynökségnek.  De voltak nők, akik megúszták pénzbírsággal és figyelmeztetéssel.

Az autókat persze nem nyelik el örökre a rendőrségi autótelepek, a tulajdonosaik egy hét után visszakapják őket. De előzőleg még bíróság előtt kell megjelenniük.

A közlekedésrendészet egyébként nemcsak a nőkkel szemben keményített most be, a férfi sofőröket is keményen bünteti, ha szabálytalankodnak.

Iránban a nőknek, a külföldieknek is kötelező minimum egy laza sál a hajuk és a nyakuk eltakarására a nyilvános helyeken. A 90-es évek közepe óta a szabályok némiképp enyhültek, és ma már a csador vagy a sötét színű “mantó” és kendő helyett színpompás és márkás kabátok, sálak és szűk nadrágok jellemzik a nagyvárosok menő negyedeit. A kendők mára hátracsúsztak, és szinte kötelező kellék a napszemüveg. A helyzet odáig fajult, hogy Szádek Laridzsáni főbíró nemrégiben így panaszkodott: sajnálatára a főváros néhány utcája már inkább divatszalonra emlékeztet, és megkérdőjelezte azt a toleranciát, ami idáig vezetett.

De a hatóságok így is tartanak kampányokat, amikor szigorúan lépnek fel a túl laza nőkkel szemben, és vannak megbizottjaik is, akik referálnak a “durvább” esetekről.

Egyébként nemcsak a hátra csúszott kendő számít szabálysértésnek a kocsikban, hanem a kutyák utaztatása, a túl hangos zene, a színezett ablaküveg is. Akárcsak kikiabálni az utcán sétáló lányoknak az autóból.

Persze célkeresztben van a gyorshajtás is. Irán legfőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah azzal vádolta meg áprilisban a jómódú fiatalokat, hogy száguldozásukkal “pszichológiai bizonytalanságot” okoznak az utcákon. Weboldalán azt írta: hallja, hogy a gazdagok generációjának fiataljai, a pénzzel megmérgezett nemzedék luxuskocsikban parádézik, és veszélyezteti az utak biztonságát.

Ami pedig a női öltözködési kódexet illeti, a gyalogosok sem bújhatnak ki alóla persze: szeptemberben bíróság büntetett meg két nőt Teheránban nagyjából 75 ezer forintra a ruházata miatt.

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez