Kollektív büntetés Cizrében – a kurd fegyveresek mellett a civilekre is vadásznak a török katonák

Hatvan kurddal végeztek a török biztonsági erők szerdán Délkelet-Törökországban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseivel folytatott összecsapásokban. A városban hónapok óta spontán rajtaütéseket szervez a török kormány, a számtalan civil áldozat miatt már az ENSZ egyik vezető emberi jogi felelőse is felszólalt.

Megrohamoztak a török hadsereg katonái egy cizrei pincét, ahol több magas rangú kurd lázadó is elrejtőzött, jelentette a helyi média.

Vasárnap este hatalmas robbanások rázták meg a belvárost, a helyi aktivisták elmondása szerint a civilek kétségbeesetten próbáltak meg kitérni a török fegyveresek “kollektív büntetése” elől.

A török belügyminiszter szombaton közölte, hogy a katonai művelet során a hadsereg a Cizrében található kurd harcosok 99,5 százalékával végzett, így nem szükséges más területeken is hasonló rajtaütéseket szervezni.

Mindeközben rengeteg hátborzongató fotó jelent meg a neten a rajtaütés áldozatairól, hitelességüket azonban még nem sikerült ellenőrizni.

A helyszínen dolgozó tudósítók korábban egy cizrei pincében ragadt civilekből álló csoportról számoltak be, akik a térségben folytatott heves harcok miatt szorultak be egy épületbe – bár nem volt azonnal egyértelmű, hogy ugyanarról az épületről lenne szó.

A török vezetők állítják, hogy a hadsereg csakis magas rangú kurd harcosokat gyilkolt meg, ám a Cizrében szorult lakosság szerint etnikai tisztogatás folyik.  A kurd harcosok mellett civilekkel is végeznek, mint ahogy azt egy korábbi felvétel is bizonyítja.

Zeid Ra’ad al Hussein, az ENSZ egyik emberi jogi vezetője aggasztónak találja a cizrei helyzetet, ezért egyenesen a török kormánynak üzent:

“Felszólítjuk a török hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a civilek alapvető jogait a biztonsági műveletek során, és egy vizsgálat tárja fel a fegyvertelen csoport elleni fegyveres támadás körülményeit a délkeleti városban, Cizrében.”

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez