Lerohanta a rendőrség a legnagyobb török napilapot

A Zaman szerkesztősége ellen az után intéztek rohamot a rendőrök este Isztambulban, hogy egy bíróság állami ellenőrzés alá helyezte az ellenzéki lapot.

A szerkesztőséget tüntetők zárták körül, a rendőrök könnygáz vevetésével törték át a kordont.

A Zaman azért került a kormány célkeresztjébe, mert a befolyásos, Amerikában élő hitszónokhoz, Fethullah Gülenhez, illetve annak mozgalmához, a Hizmethez kötődik. Ankara terrorcsoportnak tartja a mozgalmat, azzal vádolja, hogy meg akarja dönteni Recep Tayyip Erdogan elnök kormányát. Gülen valamikor Erdogan szoros szövetségese volt, de az évek során összekülönböztek. A Hizmet sok támogatóját őrizetbe vették az este a Zaman szerkesztőségénél.

A 650 ezres példányszámú lap kormánykézbe adásáról indoklás nélkül döntött pénteken a bíróság. A határozat után az újság több száz barátja gyűlt össze a szerkesztőségnél, a BBC beszámolója szerint az egyik plakáton az volt olvasható, hogy “Harcolni fogunk a szabad sajtóért.”

A rendőrök a könnygáz mellett vízágyúkkal próbálták oszlatni a tömeget. Közben a főszerkesztő, Abdulhamit Bilici arról beszélt a Cihan hírügynökségnk, hogy hiszi: a szabad média akkor is folytatni fogja, ha már nem marad más, amire írhatnának, mint a puszta falak. És hogy szerinte a digitális korban nem lehet elhallgattatni a médiát.

Az egyik újságíró, Emre Soncan pedig azt twittelte, hogy Törökország kormánya elkobozta az utolsó kritikai hangok egyikét, a Zamant, és ez a demokrácia vége. Kollégája közben arról tudósított, hogy rohamrendőrök dobták ki az épületből.

A Zaman weboldala szombaton még működött, de a rendőri rohamról egy sort sem írt.

Az ankarai kormányt egyre több bírálat éri külföldről amiatt, ahogy az újságírókkal bánik.

Néhány nappal ezelőtt a török alkotmánybíróság úgy döntött, hogy el kell engedni két török újságírót, akiket államtitkok nyilvánosságra hozatalának vádjával tartottak fogva. Can Dundar és Erdem Gül a Cumhuriyettől arról írtak, a török kormány fegyvereket próbált szállítani az iszlamistáknak Szíriába. Még novemberben vették őket őrizetbe. Március 25-én lesz a tárgyalásuk, a BBC szerint akár életfogytiglanra is ítélhetik őket.

Tavaly két újságot és két tévécsatornát helyeztek Törökországban állami irányítás alá, szintén azért, mert állítólag kapcsolatban álltak a Hizmet mozgalommal.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez