Húsvéti kalandtúra Noszvaj meseútján

Noszvaj híres a településen található meseútjáról, ahol az úton lévők a mesék világán keresztül ismerhetik meg ezt a gyönyörű tájegységet, mindezt a magyar és a palóc mesék felelevenítésével. Ezen a hétvégén is szerveztek hasonló kalandtúrát, mégpedig húsvét alkalmából.

A mesebeli élménytúrának több állomáspontja is van. A találkozót az Oxigén Hotel Family & Spa előtt szervezték meg, ahol Oszter Alexandra színművésznő társaságában felbontottak egy kis mesedobozt, meghallgattak egy népmesét, majd egy szafari busszal – ami szintén ennek a térségnek a látványossága – útnak indultak a De la Motte kastélyhoz. A kastély, és a környék megcsodálása mellett a gyerekek mesét hallgathattak, hagyományőrző népi játékokat játszhattak, valamint kézműves foglalkozásokon vehettek részt, ami alatt húsvéti tojásokat is alkottak a gyerekek -írja a Középsuli.hu.

„Mindig nagyon szívesen látogatják a kastélyt és az ehhez kapcsolódó programokat, valamint a húsvéthoz tartozó foglalkozásokat.” – említette Sárvári Krisztina, szálloda- és értékesítési igazgató a legnépszerűbb programokról.

Ezen a napon nyitotta meg kapuit egy új noszvaji szálloda, amely húsvét tiszteletére fogadta először vendégeit. A Tündérkert Hotel a kastély tőszomszédságában található, ugyancsak festői környezetben. A szálloda 36 szobával rendelkezik.

A szervezők három animátor segítségével most is igyekeztek olyan programokat szervezni, amik a különböző korosztályú gyerekek számára is ideálisak lehettek. Programjaikat az óvodáskorú, 3 éves gyerekektől kezdve, 6-10 éves gyerekeknek is ajánlják.

„Ez most is így történt, de aztán nagyon sokszor a nagyobb gyerekek is élvezték a kisebb gyerekeknek szóló programokat.” – mondta Sárvári Krisztina.

Az eseményre a szállodák vendégei mellett a közeli vendégházakból is érkeztek résztvevők.

„Biztos, hogy száz fölötti volt a részvétel összesen.” – osztotta meg velünk Sárvári Krisztina.

Noszvaj és a környező települések (pl.: Mezőkövesd, Bogács) szintén híresek színes programajánlataikról. Jövőre a tervek szerint csakugyan megszervezik majd Noszvaj húsvéti meseútját, amin ismét izgalmas programokkal várják majd a kicsiket és a nagyokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez