Letartóztatták a hitszónokot, aki 6 éves kislányt vett feleségül

A hírt Kabulból jelentette az AFP. A háborútól tépázott Afganisztánban egyáltalán nem ritka az ilyesmi. Sőt, állítólag egyre kevésbé az.

A 60 év körüli hitszónok azt állítja: “vallási áldozatként” ajánlották fel neki a kislányukat a szülők. Akik viszont azt jelentették, hogy a gyereket elrabolták az Iránnal határos nyugati tartományból, Herátból.

A kislány nem beszél, egyetlen mondatot ismételget csak: “félek ettől az embertől”. Most egy nőknek létrehozott menedékhelyen van Ghor tartományban, a szülei már úton vannak érte.

Az egyházi embert rács mögé dugták, a nyomozás folyik.

Alig néhány nappal korábban ugyancsak Ghor tartományban halálra égettek egy 14 éves terhes lányt. A szülei szerint a férje családja kínozta meg és gyújtotta fel. A férj rokonai azt állítják, hogy a lány, Zahra saját magát lobbantotta lángra. Ami azért elég kevéssé életszerű.

Jogvédők szerint a gyerekházasságok száma egyre nő Afganisztánban. Sok régióban azért adják korán férjhez a kislányokat, hogy megszabaduljanak tőlük – mondja az ország független emberi jogi bizottságának vezetője.

Az afgán polgári jog szerint a lányok 16 éves koruktól mehetnek férjhez, ám a Save the Children nemzetközi szervezet adatai szerint az 50 év alatti afgán nők 15 százaléka még 15 éves sem volt, amikor házasságot kötött, több mint felük pedig 18 év alatti.

A gyermekként férjhez adott lányoknak aztán esélyük sincs tanulni, vagy megválasztani, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel. Vagyis alapvető emberi jogaiktól fosztják meg őket, gyakran beleértve még a mozgásszabadságukat is.

A gyerekházasság intézménye mindazonáltal korántsem csak Afganisztánra jellemző, Ázsia és Afrika sok országában nagyon is élő gyakorlat még ma is. Néhány napja például egy 12 éves fiú és egy 10 éves lány házassága döbbentette meg Egyiptomot.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez