Kihal a legnagyobb majom – végveszélyben a keleti gorilla

70 százalékkal csökkent a keleti gorillák száma Kongóban az elmúlt húsz év során – elsősorban az illegális vadászat miatt. A Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (UICN) most közzétett listája szerint a keleti gorilla (gorilla beringei) számára hamarosan itt a vég.

Sok más majomfajta is szerepel azon a híres vörös listán, melyet a szervezet (UICN) kongresszua alkalmából megjelentetett. A korábbi vörös lista 2009-ben jelent meg, azóta sokat romlott a helyzet – írja a francia Le Monde. Különösen az afrikai és amerikai földrészeken tűnt el sok faj és fenyeget eltűnés még többet.

A természetvédelmi szervezet összesen 82.954 állat- és növényfajt tart nyilván. Ennek majdnem az egyharmada (29%) szerepel a vörös listán, mint veszélyeztetett – összesen 23.928 állat- és növényfaj. Kihalás veszélye fenyeget 5.107 állat- és növényfajt a szárazföldön és a tengerekben. Nemcsak az ember végez nagy pusztítást, hiszen a madárfajok fele a mocsárláz miatt tűnt el a Föld felszínéről.

Az UICN négyévenként tartja kongresszusát. Jelenleg a Hawai-szigetek fővárosában, Honoluluban ülésezik. Obama elnök, aki itt született, nemrég a világ legnagyobb tengeri természetvédelmi területét avatta fel itt. Mindez nem változtat azon, hogy sok állat- és növényfaj a kihalás szélére került, és a folyamat egyre gyorsul ahelyett, hogy lassulna – hangoztatják az UICN kongresszusán, Honoluluban.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez