Soha ennyien nem dolgozták magukat halálra Japánban – és máshol

Karosi – halál túlmunka miatt. Ez lett a sorsa 2310 embernek tavaly a távol-keleti szigetországban. Ez rekord, de a karosi-áldozatok védelmi tanácsa szerint csak a jéghegy csúcsáról van szó: a valóságban legkevesebb tízezer ember szenderült át a túlvilágra amiatt, hogy túlságosan sokat dolgozott. Bele lehet-e halni a munkába?

1969-ben regisztrálták az első esetet, amikor egy újság szállítmányozási osztályán egy agyonhajszolt dolgozó stroke-ot kapott. Az orvos szerint a halál oka a túlmunka volt. A karosi lassan bevett fogalom lett. Olyannyira, hogy a munkaügyi minisztérium 20 ezer dollárt fizet a családnak, ha igazolni tudják orvosi papírokkal, hogy a halál oka a karosi volt. Ehhez az is szükséges, hogy a munkaadó igazolja: az illető több mint száz túlórát teljesített a halála előtti hónapban. A cégek is szoktak fizetni karosi esetén – különösen ha menedzserekről van szó. Volt már olyan karosi-eset is amikor a család 1,6 millió dollárt kapott. A menedzserek jelentős része úgy gondolja: halálának az oka a karosi lesz.

Mindez persze nyugtalanítja a munkaügyi minisztériumot is. Már csak azért is, mert Japán lakossága gyorsan fogy. A munkaerő piacon ez komoly gondot okoz. Ezért 600 ezer embert vizsgáltak meg a karosi szempontjából. Mi derült ki? Az, hogy nem a sok munka, vagy a kialvatlanság okozza az idő előtti halált, hanem az, hogy az áldozatok túlságosan sok időt töltöttek a munkahelyen. Azok, akik 55 órát töltenek a munkahelyen, egyharmaddal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik csak 40 órát vannak ott. Japánban nem az a fontos, hogy valaki sokat dolgozzon, hanem az, hogy megmutassa a lojalitását a cég iránt azzal, hogy a munkaidő végeztével is bent marad. A mozgásszegény életmód lehet a fő felelős a karosiért – szűrte le a tanulságot az alapos vizsgálat.

Közben pedig a karoshi lassan világjárvány lesz: ma már Mexikóban, vagy az USA-ban többet dolgoznak az emberek, mint Japánban. Kína pedig minden rekordot megdöntött ezen a téren is. Guolaosi – így hívják a karosit a Mennyei Birodalomban. A túlmunka halálos áldozatainak a száma évente 600 ezer, ami napi 1600 embert jelent Kínában.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez