Visszaözönlenek a turisták Egyiptomba?

A Thomas Cooknál úgy gondolják, vége a szűk esztendőknek az egyiptomi idegenforgalomban. A világ első utazási irodája hamarosan heti 36 járatot indít az országba.

Az örömhírt Jehia Rased idegenforgalmi miniszter jelentette be Londonban, a World Travel Market nevű tekintélyes világutazási kiállításon. Azt mondta: a téli hónapokban már el is indulnak a gépek, ilyenkor ugyanis az európaiak abban bíznak, hogy kibekkelhetik a hideg napok egy részét valami enyhébb helyen. És hozzátette: biztos benne, hogy a 2017-es év nagy turisztikai fellendülést hoz országának.

Egyiptomnak erre nagy szüksége is van: a 2011. januári forradalom, az Arab Tavasz óta a padlón van a turizmus. Míg 2010-ben még 14,7 millió külföldi kereste föl az országot, addig ez a szám a következő évben 10 millió alá esett. A politikai-gazdasági káoszt a közbiztonság romlása követte, a Sínai-félszigeten és máshol elkövetett terrortámadások tovább riasztották a turistákat, az orosz utasszállító tragédiája Sharm el-Sheik mellett pedig még inkább rontott a helyzeten. A turisták elmaradása alaposan megtépázta az ország gazdaságát, hisz az idegenforgalom jelentős részét adta a GDP-nek. A jelenség az egyik oka annak a valutaválságnak is, amellyel most kell megbirkóznia Egyiptomnak.

Mára viszont jelentősen javult a belső biztonsági helyzet – mondja az optimista miniszter, aki arról számolt be, hogy a jövő évben 12 millióra ugorhat a külföldi turisták száma Egyiptomban. A kormány ehhez egy 6 pontból álló, ambiciózus tervvel járul hozzá. Ennek része például a nemzeti légitársaság, az EgypAir külföldi terjeszkedése és együttműködése a fapados járatok üzemeltetőivel, valamint a szolgáltatások javítása.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez