Jack-kel együtt nagy dolgokat viszünk véghez – mondta Trump, aki az Alibaba főnökével találkozott

Kína második leggazdagabb embere szerint Donald Trump belevaló fickó, aki igen nyitott a világ problémáira. A megválasztott elnök, aki január 20-án veszi át a hatalmat Washingtonban, New Yorkban, a Trump-toronyban találkozott a világ legnagyobb internetes kereskedőhálózatának alapítójával.

A választási kampány során Trump élesen bírálta Kínát, mert az amerikai tőke ott épített gyárakat az USA helyett. Ennek kivédésére Trump 45%-os büntetővámokat ígért, de erről ma már kevesebbet hallani. Jack Ma viszont az ígérte: az Alibaba egymillió új munkahelyet teremt az USA-ban öt év alatt! Hogyan?

A fizetőképes középosztály már épp, akkora mint az USA-ban

300 millió kínainak több, mint 4.600 milliárd dollár félretett pénze van! Kínában az internetes vásárlások 80%-át az Alibaba intézi. Ha tehát az amerikai kisvállalkozók és farmerek Kínában akarnak eladni, akkor szükségük lesz a helyi piac alapos ismeretére. Ezért kell egymillió új ember, aki összehangolja az amerikai és kínai érdekeket – érvel Jack Ma. Nemcsak ő ügyködik azon, hogy Washington és Peking elkerülje a kereskedelmi háborút. Jared Kushner, Trump veje a kínai ügyek megbízottja a megválasztott elnök csapatában. Az ortodox zsidó családból származó vállalkozó kedden ünnepli 36. születésnapját és azt, hogy hivatalosan is kinevezték tanácsadónak a Fehér Házba. Fő feladata lesz a közel-keleti, a kínai és az orosz ügyek intézése Washingtonban. A kínaiak már láthatták és hallhatták Kushner kislányát, az elnök unokáját, aki hibátlan kiejtéssel énekelt el egy tavasz ünnepet köszöntő kínai dalt. Pekingben is meghallották az üzenetet, és azt javasolják Donald Trumpnak: kereskedelmi háború helyett tanuljunk meg együtt tangózni!

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez