Az Iszlám Állam eladta, idegenek megvették – most hazatért egy kisfiú

Ayman a neve, de akik 500 dollárért megvették és hazavitték egy iraki faluba, Ahmednek hívták. Az akkor 4 éves jazidi kisfiú édesapjának és édesanyjának nyoma veszett 2014 nyarán, amikor az iszlamisták elfoglalták Szindzsár vidékét.

Umm és Abu Ahmed muzulmánok. A nevük azt jelenti, hogy Ahmed anyja, illetve apja. Arrafelé az a szokás, hogy fiaik után szólítják meg a szülőket. Ők vették meg a jazidi kisfiút, aki másfél évig velük is élt. Rokonai azt hitték, meghalt. Jazidi férfiak, nők és gyerekek ezrei tűntek el, amikor a dzsihádisták lerohanták a házaikat. Az ENSZ népirtásról beszél.

Amikor nemrégiben az iraki erők visszafoglalták Moszul keleti részét és a környező falvakat, akkor bukkantak rá Ayman/Ahmedre. Visszavitték azoknak, akik még megmaradtak a családjából. A Reuters újságírója meglátogatta a mostohaszülőket Rasidija faluban. Abu Ahmed egymás után mutogatta neki a kisfiú fotóit a telefonján. “Itt bringázik. Itt a nappaliban áll. Itt az edzőgépet nyúzza.”

A pár emeletes házát a Tigris folyó partján megtépázta az a robbanás, amely a szomszéd épületet ledöntötte. Minden annak az ostromnak a nyomát viseli, amelyet az iraki erők indítottak Moszul visszavételére, és amelynek még mindig nincs vége – most a nyugati kerületekért folyik a harc. Ott még az Iszlám Állam az úr.

Abu Ahmed egy dobozt borít ki az ágyra: játékautók és építőkockák, arab ábécés könyvek hullanak a takaróra. Az asszony, Umm Ahmed ötlete volt az örökbefogadás. Nekik nem volt gyermekük, ő meg hallotta, hogy az ISIS árva gyerekeket árul Tel Afarban, úgy 40 kilométerre tőlük. “Isten jóindulatát akartam kivívni” – mondja Umm Ahmed, a kendőjéből csak a szeme látszik ki. “Meg akartam tanítani az iszlámra.”

A férje, aki kormánytisztviselő, kezdetben ellenkezett, de nem tudta meggyőzni az asszonyt, aki egyedül is elment, hogy válasszon egyet a fegyveresek által vezetett árvaház gyerekei közül. Ő maga fizette ki a kisfiú árát is, abból, amit tanárnőként összespórolt. A kisfiú sírt és nem akart vele menni. De ő csak bűvölte: gyere, legyél a gyermekem. Együtt lakunk majd, és én mindent megveszek neked.

Ayman fokozatosan megbarátkozott örökbefogadó szüleivel, akik megtanították arabul – korábban csak azt a kurd dialektust beszélte, amelyet minden jazidi. Azt mondták az embereknek, hogy a kisfiú az unokaöccsük, akit befogadtak és beíratták a falu iskolájába is, Ahmed Serif néven. De többnyire csak otthon volt. “Tényleg okos volt. Megtanítottam, hogyan imádkozzon, hogyan végezze el a rituális mosdást. Tudja, milyen sokat megtanult kívülről a Koránból?”

De azt sem akarták, hogy elfeledje, honnét jött. Kérdezgették a falujáról, az ottani életről. Azt viszont mindig mondták neki, ne árulja el senkinek, hogy jazidi.

Abu Ahmed a kisfiú képeit mutatja.
Abu Ahmed a kisfiú képeit mutatja.

Az Iszlám Állam Moszulban az iszlám radikális formáját vezette be: betiltotta a dohányzást, a tévét és a rádiót, a férfiakat szakáll növesztésére, a nőket fátyol viselésére kötelezte a fejük búbjától a lábuk ujjáig. A jazidiakat, akiknek a hitében a Közel-Kelet több ősi vallása ötvöződik, ördögimádókként tartotta számon.

Ayman néha kérdezgetett a családjáról. Umm és Abu Ahmednek fogalma sem volt, hogy mi van velük, csak egyik tizenéves nővéréről tudták, hogy Tel Afarból vitte el rabszolgának egy fegyveres. Aki néhányszor meg is látogatta vele a kisfiút, de hogy aztán mi lett a sorsa, nem tudni. Mint ahogy arról a féltestvéréről sincs hír, aki Aymannal együtt volt az árvaházban.

Amikor a nemzetközi koalíció támogatásával felgyorsult Moszul ostroma és az iraki hadsereg 9. hadosztálya elérte Rasidiját, a dolgok megváltoztak Umm és Abu Ahmed háza táján. Az egyik parancsnok azt a fülest kapta, hogy a faluban fogságban tartanak egy jazidi kisfiút, és küldte a katonáit, hogy szabadítsák ki. A párnak nem volt választása.

Sírtak, amikor meg kellett válniuk a gyerektől. A pillanatról videót készített egy segélyszervezet. Az asszony könyörög ezen a katonáknak, hogy még kicsit hadd ölelje a kisfiút. Vigasztalgatta. Most hazamész szépen az anyukádhoz… aztán, ha felnősz, eljössz, és meglátogatsz.

Ayman szüleit és rokonai többségét eltűntként tartják nyilván. Senki nem tudja, mi lett velük. De nagyanyja és az egyik nagybátyja megvan: ott élnek az egyik tábor szélén azok közül, ahova a földönfutóvá vált jazidikat költöztették, mindössze 50 kilométerre Rasidijától.

A nagybácsi biztos volt abban, hogy a kisfiú meghalt, amíg január 27-én a Facebookon meg nem látott egy posztot, amelyben az állt, hogy megtaláltak egy jazidi gyereket, akit  Ayman Ameen Barakatnak hívnak. “Teljesen megdöbbentem. Ez csoda. Visszajött a halálból” – mondta a Reuters tudósítójának.

Még aznap este együtt voltak. A családegyesítésről is készült videó. Azon a nagymama a saját fejét veri, amikor meglátja Aymant, aztán felkapja és csak zokog. “Mindannyian sírtunk” – mondja az ezredes, aki átadta a gyereket a családnak. Ayman viszont maga alatt volt, vissza akart menni Umm és Abu Ahmedhez.

Amikor a Reuters és egy tévéstáb a napokban meglátogatták, már boldognak és nyugodtnak tűnt. Csak kicsit félénken fogadta a nagy figyelmet. Amikor azt kérdezték, boldog volt-e örökbefogadó szüleivel, azt mondta, igen. Mikor pedig azt kérdezték, boldog-e, hogy újra otthon van az igazi családjával, megint csak igennel válaszolt.

A nagybácsi, Khalaf azt mondja, nagyon hálás, amiért Umm és Abu Ahmed vigyáztak a kisfiúra, és nem kényszerítette senki arra, hogy fegyvert forgatni tanuljon, mint sok elrabolt jazidi kisgyerek. Azért viszont haragszik, hogy nem próbálták megkeresni őket. Csak hogy elmondják: él és jól van. Ezért most nem is engedi Aymannak, hogy beszéljen velük, pedig ők már hívták telefonon.

“Nem emlegetjük őket, el fogja felejteni az örökbe fogadóit” – mondja. Umm Ahmed szerint viszont nem így lesz, hiszen ők is mindig emlékezni fognak rá. “Remélem, egyszer visszajön.”

Fotó: Ayman a nagymamájával / Reuters

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez