Kairói séta a néhai Nasszer elnök villájában

A ház krémszínű belső tereivel és modern építészeti stílusával arról az emberről beszél, aki modernizálta az országot, felszámolta a monarchia maradványait, összefogta az arab és az afrikai országokat “a nyugati imperializmus ellen”, megszervezte az el nem kötelezett államok mozgalmát, felszámolta a brit katonai jelenlétet Egyiptomban.

Az ingatlant még azelőtt vásárolta Nasszer, hogy a Szabad Tisztek Mozgalmával 1952-ben megdöntötte Faruk király hatalmát. Eredetileg földszintes volt a ház, de ahogy az egyiptomi vezető rangban és népszerűségben egyre emelkedett, került rá egy emelet is.

A villába belépve egyből feltűnik a fogadóhelyiség mérete és nagystílűsége. Magas mennyezet, tágas tér, márványpadló, a falakon Nasszer jól ismert fotói.

Az Egyptian Streets-nek adott interjúban a múzeum tervezője, Karim Saburi elmondja, hogy minden apró részlettel üzenni akartak a látogatóknak. Például az imént említett fogadóhelyiségben fentről néz le ránk Egyiptom második elnöke – ezzel a hatalmat és a fontosságot kívánták sugallni.

Az előtérből három ajtó nyílik. Az egyik abba a részbe, amelyik a Nasszer család lakrésze és az elnök dolgozószobája volt. A másik oda, ahol elnöksége vívmányait mutatják be, a harmadik pedig abba a traktusba, ahol személyes tárgyai, köztük a külföldi vezetőktől kapott ajándékai és a kitüntetései láthatók.

A legizgalmasabb persze az első rész. Sétálhatunk a szobákban, melyekben Nasszer járkált, megnézhetjük a hatvanas években készült kanapékat, amelyeken az egykori házigazda ült a családjával, az íróasztalt, amelynél államügyeken tűnődött. A tervező azt mondja, fontosnak tartották, hogy megőrizzék egy magánlakás atmoszféráját, otthonosságát, meghittségét. Így sokkan inkább magával ragadja a látogatókat az élmény. A hálóban például csak az éjjeliszekrények, a dolgozóban az íróasztal lámpái világítanak.

Az alexandriai Saburi Rómában szerzett múzeumtervezői diplomát, az ő cége az egyetlen Egyiptomban, amely erre szakosodott. Azt mondja, nagy szükség van rá, mert az ország múzeumai – talán az Egyiptomi Múzeum és a Bibliotheca Alexandrina kivételével – nem igazán minőségiek. Ami nem is csoda, hisz múzeumok tervezését, berendezését sehol sem tanítják Egyiptomban. Nincsenek professzorok, profi muzeológusok, kurátorok, gyűjteménymenedzserek, tervezők.

Szerencse, hogy ő kapta meg a Nasszer múzeum létesítését és hogy szabad kezet is kapott hozzá – mondja. Nemcsak a tervezéshez, hanem a berendezéshez is, a gyűjtemény kezeléséhez. Semmilyen nagy változtatást nem hajtott végre a berendezésen, a látvány és a hangulat éppen olyan, mint több mint 50 éve volt. A családi fotókkal, a Fidel Castrótól kapott szivarszekrénnyel.

Nemcsak egy letűnt kort akartak közelebb hozni a mai látogatókhoz, emberi arcot is akartak adni egy történelmi alaknak, akit sokan mitológiai magasságokba emeltek – magyarázza a tervező.

A katonai puccs után, amely 1952-ben véget vetett a monarchiának és teret adott a köztársaságnak, Nasszer nekilátott valóra váltani az elképzeléseit és az álmait. Kitessékelni a briteket és újraépíteni politikailag, gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan az országot, leginkább a szocializmusból ismert elvek alapján.

Iparosításba fogott, földet osztott. Ez hihetetlenül népszerűvé tette a munkások és a fellahok, a parasztok között. Mindeközben politikai pártokat tiltott be, börtönöket töltött meg a bírálóival, beleszólt a civil társadalom dolgaiba, ezreket fosztott meg vagyonuktól és késztetett emigrációra.

Az arab világ vezetőjeként, a pánarab eszme ikonjaként akkor hanyatlott le a csillaga, amikor az 1967-es háborúban Egyiptopm vereséget szenvedett Izraeltől, mely a Sínai-félszigetet is elfoglalta. Nasszer ekkor lemondott az elnökségről, mire milliók özönlöttek az utcákra és követelték, hogy maradjon. Maradt. Még három évig vezette az országot, mikor is 52 évesen, 1970 szeptemberében egy szívroham végzett vele. Temetésén annyian gyűltek össze, mint soha, semmikor Egyiptomban.

A szalagcímek és a politikai dráma mögött jól látható annak az embernek az alakja a múzeumban, aki szerény családból jött, de merész ambíciói voltak és ezeket valóra is váltotta.

A múzeum létesítése még a 2011. januári felkelés előtt kezdődött. A Hoszni Mubarak elmozdítását követő kormányok alkalmanként veszélyeztették az elképzelést. Amikor a Muzulmán Testvériség volt hatalmon, az egész projekt veszélybe került. A Testvériség ugyanis hallani nem akart Nasszerről – annak idején egyébként ez kölcsönös volt. Amikor aztán Abdel Fattah asz-Szíszi hasonló módon került hatalomra 2013-ban, mint Nasszerék 1952-ben, a múzeum tervezője attól félt, hogy az új rezsim politikai vagy propagandacélokra akarja majd felhasználni az intézményt. De szerencsére nem így történt. A múzeum pedig teljes siker.