Kaland, misszió, turizmus Afrika szívében
Ezzel a címmel tartott előadást a Corvinus Egyetem diákjainak a turizmus fórum keretében, zsúfolt auditóriumban Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas szakújságíró. Az igazi Afrikáról, ahol mindig magasan van az európai emberben az adrenalin.
Ő maga sokszor járt már Afrikában, és bizony nemcsak a szélén, hanem mélyen bent, a kontinens fekete részén. Ráadásul nemcsak turistaként vagy újságíróként, hanem producerként és humanitárius küldetés résztvevőjeként is. A Magyar Afrika Társaság orvosi misszióit és gyermektámogatási programjait népszerűsítette, segítőket vitt a küldetésekhez a nagyon népszerű internetes filmsorozat, a Középsuli szereplőinek személyében. Akik az ottani iskolások mindennapjaiba is belekóstoltak. Az ő kalandjaikon elindulva mutatta be a minden poénért hálás közönségnek, hogy milyen a kaland, a misszió és a turizmus magyar szemmel Fekete-Afrikában, azon belül is az Egyenlítő közelében, Ugandában és Malawiban.
Szó esett arról, hogy bizony Afrikára fel kell készülni. Ugyanakkor el kell dobni a sztereotípiákat. Nincsenek tiltások sehol, az ember igazán szabadnak érzi magát, ha odautazik. De nem kell azt hinni, hogy ha egy tó partján nincs ott a tábla, hogy fürödni tilos, akkor szabad a vásár – és szemléltetésként mutatott egy fotót, amelyen a vakmerő brit turista lábát éppen leharapta egy krokodil a Victoria-tóban.
De a többi képek mind derűsek voltak. Szafarikról, gyerekekről, iskolákról, állatokról, magyar orvosokról és magyarok által ásott kútról. Kiss Róbert Richard egyebek mellett elmesélte, hogy dzsungelek, vízesések, sok csapadék és kellemes klíma várják az utazót az Egyenlítőnél és egzotikus állatok: a Big 5, a nagy ötös tagjai a nemzeti parkokban. Vagyis azok az állatok, amelyeket minden turista látni és kipipálni akar: az oroszlán, a leopárd, az orrszarvú, az elefánt és a vízibivaly. Vízilovak a Nílus minden területén, le egészen az egyiptomi Asszuánig. Sokféle antilop. Gazellák. De vannak kellemetlen élőlények is, amelyek ellen nem árt védekezni. Például zárt cipővel a tűzhangya ellen, amit a középsulisok közül ketten elmulasztottak és dagadó lábakkal ezt nagyon megbánták.
Szó esett arról is, hogy a magyar iskolások nem nagyon bírták az ottani iskolai körülményeket: a szabad ég alatti vécét, azt, hogy csak gyalog és nehezen, gyakran sok-sok óra alatt közelíthető meg a suli, hogy szinte nulla a felszereltség az osztálytermekben. Azt viszont nagyon is bírták, hogy segíthettek a Magyar Afrika Társaság (AHU) önkéntes orvosainak. Olyan vidékeken, ahol 10 ezer emberre jut egy orvos és a fehér doktorokat sok ezren várják. Mert másképp csak ráolvasással gyógyítanák őket és mert csak akkor nem halálos a malária, ha gyógyszert szednek rá, az orvosság meg sokaknak csak így elérhető.
A missziókról szólva Kiss Róbert Richard kiemelte, hogy a segélyekkel nagyon csínján kell bánni arrafelé. Az élelmiszersegélyek ronthatják a helyi termelők esélyeit, hiszen könnyen a piacon köthetnek ki. A legtisztább sor az, amit az AHU is csinál – egyrészt a gyógyító küldetésekkel, másrészt azzal, ahogy az árvaházakat támogatja. Szervezésében itthonról úgy lehet segíteni egy-egy árva kisgyereket, hogy személyesen figyelemmel kísérhetjük a fejlődését, láthatjuk, hogy az adományozott pénz hova megy. Egy-egy segélynek mindig jól átgondoltnak kell lennie: volt már olyan, hogy a születésszabályozás jegyében 60 millió óvszer jutott el Afrikában, hogy aztán végül senki ne vegye hasznát – a méretproblémák miatt.
A körülmények persze nem egyformák mindenhol. Míg vidéken a legfőbb közlekedési eszköz a láb és úttalanok az utak, addig a nagyvárosokban már nyílnak a luxusautókat áruló szalonok. A gyerekek, az egészen picik is dolgoznak a ház körül vidéken, a nagyobbak vigyáznak a kicsikre. Az pedig, hogy ki ilyen iskolába jut el, meghatározó: amilyenbe jár, olyan lesz a világképe.
A hallgatók élénken reagáltak a hallottakra. Akkor is, amikor Kiss Róbert Richard elmondta nekik, hogy ők is lehetnek önkéntesek, megismerhetik ezt az egyszerre kaland-misszió-turizmus hármast, amiről az előadás címe is szólt. Mégpedig a Magyar Afrika Társaság keretében, amely az afrikai kultúrát népszerűsíti nálunk és a miénket Afrikában, miközben gazdasági és humanitárius eszközökkel segíti a fekete földrész lakóit. Abban, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak.