Tüntetés Szlovákiában: újságírók, ne féljetek!

Pozsonyban több mint 25 ezren tüntettek a nagy hideg ellenére a meggyilkolt oknyomozó újságíró halála miatt. A 27 éves Jan Kuciakot barátnőjével együtt gyilkolták meg, mert le akarta leplezni a kormányzat és az olasz maffia együttműködését az uniós pénzek lenyúlásában. A fiatal lányt menyasszonyi ruhában pénteken temették el, az újságírót szombaton helyezik örök nyugalomba.

A fiatal lányt menyasszonyi ruhában pénteken temették el, az újságírót szombaton helyezik örök nyugalomba.

Újságírók, ne féljetek! – skandálta a tömeg Szlovákia fővárosában az elnöki palota előtt. Andrej Kiska államfő hangsúlyozta: együtt érez a tüntetőkkel. Újságírók, veletek vagyunk! – mondta a köztársasági elnök. Ezzel szemben Robert Fico miniszterelnök még nyilvánosan nem állt ki a sajtó mellett. Korábban a kormányfő hiénáknak és idiótáknak nevezte az újságírókat, akik prostituálják magukat, miközben szlovákellenes érdekeket szolgálnak. A Riporterek határok nélkül nemzetközi újságíró szervezet vezetője találkozott Pozsonyban Robert Fico miniszterelnökkel. Christophe Deloire a találkozó után kijelentette: felszólította a miniszterelnököt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a sajtótól. A kormányfő irodája szerint nem hangzott el ilyen kijelentés a megbeszélés során.

Robert Fico kormányának több tagja lemondott. Nevük ugyanis szerepelt a meggyilkolt újságíró feljegyzései között. Természetesen cáfolták, hogy bármilyen közük is lehetne a nagy korrupciós botrányhoz, amely összekapcsolja a calabriai maffiát a kormányzattal Szlovákiában. A ‘Nragheta nevű maffiaszervezet már Dél-Itáliában művészi módon csapolta meg az uniós régiós fejlesztési támogatási alapokat. Ugyanezt folytatták Szlovákiában is. A rendőrség biztosra veszi: ők gyilkolták meg az oknyomozó újságírót és kedvesét. De ki adta a megbízást?

Szlovákiában a függetlenség kikiáltása után – Meciar miniszterelnök idején – az alvilág és a politika között szoros szálak szövődtek. Aztán Pozsony az uniós belépés idején közölte: ennek immár vége. Most viszont kiderült: nemcsak a hazai, de az olasz maffia is beépült Szlovákia politikai életébe. A kormány most 1 millió eurós díjat tűzött ki a gyilkosság tisztázására. Juncker, az Európai Bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki a sajtószabadsággal kapcsolatban az EU-ban. Utalt arra, hogy nem is oly rég Máltán gyilkolt meg a maffia egy oknyomozó újságírónőt.

Szlovákiában a sajtó vezetői találkoztak Fico miniszterelnökkel, aki védelmet ígért. A sajtó vezetői pedig megfogadták: végére járnak a meggyilkolt újságíró ügyének. Akkor teljesítjük a hivatásukat, ha befejezzük azt, amit Jan Kuciak elkezdett – hangsúlyozta a legolvasottabb lap, a SME főszerkesztője, Beata Baloghova. Nemcsak Pozsonyban, de Szlovákia más városaiban is voltak tüntetések a meggyilkolt oknyomozó újságíró halála miatt. Jan Kuciakot szombaton temetik el Szlovákiában.

Fotó: Bloomberg

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez