2021-es utakat törölnek a hajóstársaságok a koronavírus miatt

A járvány nagy vesztesei lehetnek, de az utasoknak azt ígérték, hogy visszakapják a már befizetett utak árát.

A koronavírus-járvány európai berobbanásának kezdetén számos óceánjáró vesztegelt a világ különböző kikötőiben, némelyik utasai akár hetekig, személyzete hónapokon át nem hagyhatta el a fedélzetet. A kisebb hajóstársaságok voltak az elsők, melyek elkezdték törölni a járataikat a jövő szezonra, most pedig a nagyobb, luxusutakat kínáló cégek is bejelentették, hogy hajóik jövő tavasszal a kikötőkben maradnak. Az exkluzív útjairól ismert Seaburn, amely a többi között az Antarktisz, Peru, Izland és a Fülöp-szigetek érintésével szervezett hajózást, most közölte, hogy idén minden utat töröl, és jövő május 24-ig esélytelen lesz nála foglalni a koronavírusra való tekintettel.

manaus-2549664_1920

A Seabourn igazgatója, Josh Leibowitz szerint a vendégek, a személyzet és az általuk meglátogatott országok lakosainak egészsége a legfőbb szempont, így amíg a járvány nem csillapodik, nem indulnak el a hajóik. Azt is hozzátette, hogy amint a tudományos és az egészségügyi szakembereik jóváhagyják, visszatérnek majd a nyílt vízre. Azoknak, akik már befizették 2020-2021-re az utakat, visszatérítést ígértek, a World Cruise-utakat pedig áttették 2022-re.

cruiseship-494240_1920

Múlt héten egy norvég társaság, a Hurtigruten egyik hajójának fedélzetén a személyzet 36 tagjának és több utasának koronavírus-tesztje lett pozitív.  A cég elnézést kért és felfüggesztette útjait.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez