Amerikai bázisra támadt Irakban az IS

Az Iszlám Állam 20-25 embere iraki katonai egyenruhában támadt az Egyesült Államok második legnagyobb iraki bázisára.

Bár arról nem ír a Washington Times, hogy meddig jutottak a támadók, az kiderült, hogy többen fel is robbantották magukat az iraki szövetséges katonának öltözött öngyilkos merénylők közül.
Nem ez az első támadás az Ain al-Asad bázis ellen,  egyszer ágyútűz alá vette az Iszlám Állam, amelynek harcosai kiterjesztették fennhatóságukat a közelmúltban a régióban. A Pentagon információi szerint például elfoglalták a közeli al-Baghdadi várost.
John Kirby altengernagy, a Pentagon szóvivője szerint azonban nem kell félni az Iszlám Állam térnyerésétől, ugyanis a terrorszervezet sikerei az Ain al-Asad bázis és környéke ellen csupán elszigetelt események. Tehát ettől eltekintve fegyveresei zömmel inkább védekeznek, sokáig nem tudnak kitartani..
Az Egyesült Államok hadserege tavaly decemberben kezdte meg a helyi erők segítését és kiképzését az Iszlám Állam  ellen. Nemzetközi összefogásban addig támogatják az iraki csapatokat, amíg meg nem semmisítik a terrorszervezetet.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez