A rapperlány és a gyerekmenyasszonyok

Amani Yahya a jemeni Al Hodaidában született, de most Szannaa-ban él, a konfliktusok tépázta ország fővárosában. Fiatal nő és rapper egy olyan társadalomban, amely mélyen konzervatív, és mereven elzárkózik a nyugati zene elől. Ezen a videón egy gyermekmenyasszonyról énekel. Jemenben minden második férjhez menő lány fiatalabb 15 évesnél.

Szaúd-Arábiában nőtt fel, és öt évvel ezelőtt tért vissza szülőhazájába. 2012-ben mutatkozott be a az Alagsor Kulturális Központban. Amit játszik, az a hip-hop és balladák keveréke. Gyakran énekel a szabad választásról és a méltóságról, és népszerű a jemeni főváros fiataljai körében – hangzott el a BBC Middle East Beats című műsorában.

A dalnak, amit most hallhatnak, Mery a címe. Alaa’ Haider gitárossal együtt írták, egy gyermekmenyasszonyról. Szomorúság van benne az elveszett gyerekkor és az ellopott ártatlanság miatt, és dac az elnyomással szemben.

Tavalyelőtt egy 8 és egy 9 éves kislány ünnepelte Jemenben, hogy a fővárosi bíróság érvénytelenítette jóval idősebb férfiakkal kötött házasságukat. Egy második osztályos pedig éppen hozzáment volna harmincas éveiben járó vőlegényéhez, amikor egy emberi jogi csoport közbeavatkozott, és leállította az esküvőt. Egy másik 8 éves a hírek szerint meghalt a nászéjszakáján. A férj 40 fölött volt.

A gyerekházasságok burjánzanak Jemenben. A szanaai egyetem tavalyi felmérése szerint a megkötött frigyek több mint felénél 15 év alatti volt a menyasszony. Az “ifjú” férjeknek viszont 7 százaléka volt csak fiatalabb 18 évesnél. A legrosszabb a helyzet vidéken: ott a férjhez adott nők csaknem háromnegyede kiskorú.

Szaúd-Arábia mellett Jemen a világ egyetlen országa, ahol a törvény nem határoz meg alsó korhatárt a házasulandóknál. De az emberi jogi aktivisták szerint még a jogi szabályozás sem segítene. A gyökerek ugyanis a társadalom kultúrájában, a hagyományokban vannak. Az embereket kellene megváltoztatni ahhoz, hogy valami történjen – mondja a Gulf Newsnak az egyik civil szervezet vezetője.

Vannak mérsékelt iszlám csoportok, amelyek mégis törvényi szabályozásért kiáltanak. Szerintük ez legalább alapot adna a közbelépéshez. Más, radikális vallási szervezetek viszont ellene vannak ennek: azt mondják, az iszlám jog, a saría sem határoz meg alsó korhatárt.
Az ENSZ fejlesztési programjának egyik helyi tanácsadója szerint a gyerekházasságok tovább rontják a nők és a gyermekeik egészségi mutatóit. Amelyek már egyébként is rosszak, lévén Jemen a Föld egyik legszegényebb országa. Ezer szülésre 51 koraszülés jut, és minden 100 ezer nőből 200 belehal a szülésbe.

A gyerekházasságok legfőbb oka sokak szerint az írástudatlanság és a szegénység . Sok család azzal próbálja megoldani a gondjait az Arab félsziget déli részén fekvő országban, hogy magas hozományért adja férjhez a kislányát, és bónuszként még egy éhes szájtól is megszabadul.

Fotó: Europress/AFP

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez