Kínai lázadás Mianmar határvidékén

Tízezer számra menekülnek a kínaiak Kokang tartományból a Mennyei-Birodalom területére, mert Mianmar észak-keleti részén szabályos háború dúl. A kormány szükségállapotot jelentett be, miután a kínai lázadók egy rövid időre elfoglalták Kokang tartomány fővárosát is.

50 katona elestét ismerte be Mianmar hadserege, melynek egyáltalán nem szokása, hogy veszteségekről beszámoljon. A lázadók szerint legalább kétszer ennyi katonát öltek meg. A hadsereg repülőgépekkel és helikopterekkel támadja a kínai lázadókat, akik nagyon jól fel vannak szerelve. Erős légvédelmük van, amely komoly fenyegetés a hadseregre nézve Mianmar határ menti területein.

Kik harcolnak és miért Kokang tartományban? A XVII-ik század óta élnek itt kínaiak, jelenleg már ők alkotják a többséget. Itt volt a maoista kommunista párt katonai főhadiszállása. Ennek élén a ma 85 éves Peng Jiasheng állt. A hírek szerint most is ő vezeti a lázadókat. A központi kormány 1989-ben megállapodott a maoista lázadókkal, és azok letették a fegyvert. Húsz évvel később a központi hatalom felrúgta a megállapodást és átfogó offenzívát indított Kokang tartományban. Ott ugyanis sok ásványi kincs van. Ennél is jobban érdekelte a hadsereget a kábítószer kereskedelem és a prostitúció, amelynek egyik fő központja Kokang tartomány, az Arany háromszög része. Az a tábornok vezette a kíméletlen offenzívát, aki jelenleg a hadsereg főparancsnoka. Régi ismerősök találkoznak tehát a harcmezőn.

Milyen szerepet tölt be Kína? Rejtély! Mao elnök idején bevallott cél volt a hatalom megdöntése és kommunista rendszer megteremtése Mianmarban. Később azonban Peking a világtól elzárkózó Mianmar, az egykori Burma fő szövetségese lett. Ekkor kötötte meg a fegyverszünetet a központi kormány a lázadókkal. Miután a megállapodást felrúgta, a központi kormány nyitni kezdett a világ fele. Az országot irányító tábornokok civilbe öltöztek és Nyugatra látogattak. Peking jelentősége számukra csökkent. Talán a kínaiak lázadása Kokang tartományban finom figyelmeztetés a központi kormánynak: eddig és ne tovább!

Közben pedig tovább dörögnek a fegyverek és tízezrével menekülnek a civilek Kokang tartományból, ahol a központi kormány könyörtelen háborút folytat a kínai lázadókkal szemben. A veterán kínai lázadó vezér Pekinghez fordult: segítsetek! Megteszi-e ezt Kína, és hogy reagál erre Mianmar és a világ többi része? Kiderül hamarosan, ha másutt nem, hát a harcmezőn, ahol a kínai lázadók a legkorszerűbb fegyvereket használják a kormány hadsereggel szemben Mianmar észak keleti részén.

(Fotó:AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez