A wisconsini kormányzó beszéde ezért a többnapos esemény egyik legjobban várt programpontjának számított. Ahogy az megjósolható volt, Walker előadásában keményen nekiment Obamának, és élesen kritizálta a vezetői képességeit. Szerinte az Egyesült Államok elvesztette korábbi vezető szerepét a világban, és a jelenlegi adminisztráció nem veszi elég komolyan a veszélyeket: „Egy olyan vezetőre van szükségünk, aki kiáll Amerika mellett, és képes felfogni, hogy mekkora veszélyt jelent a szabadságunkra a radikalista, iszlám terrorizmus. Olyan ember kell a Fehér Házba, aki már most felveszi a harcot, és nem várja meg, míg itthon, amerikai földön támadnak meg minket.”
Walker beszéde alatt a konzervatív publikum többször is állva tapsolt. Előadta szokásos történetét is, arról, hogyan sikerült az inkább demokrata irányba hajló Wisconsinban háromszor is kormányzóválasztást nyernie. Ennek köszönheti, hogy jelenleg meghatározó szerepet tölt be a pártjában.
Scott Walker mellett részt vesz a konferencián sok más lehetséges republikánus elnökjelölt is: Bobby Jindal, Chris Christie, Jeb Bush, Ben Carson, Ted Cruz és Rand Paul, néhányat említve közülük. Egyeseknél biztosra vehető, hogy indulni fognak, másoknál még korai lenne ezt megmondani. Mindenesetre az előválasztások kezdetéig már csak alig 10 hónap van, így a hivatalos kampányok hamarosan megkezdődnek.
(Fotó: Europress/Getty Images)