Alkoholtilalom Keralaban – A Legfelső Bíróság közbeszólt

Szeptember végéig felfüggesztette India Legfelső Bírósága Kerala államnak azt a tervét, hogy bezár 700 bárt és kocsmát. A vendéglősök tiltakoztak, hiszen tart még a turistaszezon.

 

 

 

 

 

8 liter alkohol az egy főre eső alkoholfogyasztás Keralaban. Ez a legmagasabb Indiában.

Erre hivatkozik az állam vezetése, mely fokozatosan ki akarja tiltani az alkoholt. Tíz éves tervet fogadott el Kerala állam vezetése, aminek végén csak a nagy nemzetközi szállodákban lehetne alkoholt kapni, méregdrágán. A helyi vállalkozók morognak, mert a turisták zöme ugyanis kispénzű középosztálybeli polgár Európából és Amerikából. Ők nem fizetnek ki egy vagyont azért, hogy esténként baráti körben sörözzenek, ráadásul a helyi pénzügyminiszter is aggodalmait fejezte ki.

“Az alkohol sok adót jelent az államkincstárnak, ezt miből pótolják majd?”

A Legfelső Biróság viszont azt kérdezte Kerala vezetőitől: “Ha be akarják tiltani az alkoholt, akkor minek ezzel tíz évet várni?”

“Gujarat állam egyből betiltotta az alkoholt”- érvelt a Legfelső Bíróság. Itt tart ma az alkoholtilalom ügye Kerala államban. Szeptember végéig még nyugodtan lehet sörözni a tengerparton, utána viszont megszűnik az olcsó alkohol. 700 bár és kocsma lesz kénytelen bezárni, ha Kerala állam továbbra is ragaszkodik az alkoholtilalomhoz Indiában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez