Két marokkói olimpiai rekord London előtt

 

Marokkó, Rabat – Rekord számú sportolóval vesz részt a királyság a londoni olimpián. Tizenkét sportágban 75 versenyző szerezte meg az indulási jogot. A futószámokban várnak érmeket.
1896, vagy az első újkori olimpia megrendezése óta nem volt ilyen népes küldöttsége még a Marokkói Királyságnak, és nem indultak még ennyi sportágban. A sportminiszter azt mondta, a létszám növekedésétől több sikert is remélnek. A tárcavezető az olimpiai tájékoztatóján azt
mondta, hogy rekord számú versenyző, a rekord számú sportágban az uralkodó által 2008-ban elindított sportfejlesztési programnak köszönhető. A sportolók felkészítésére a királyi javaslatra létrehozott bizottság 330 millió dirhamot, azaz valamivel több mint 37
millió eurót költött. Érmekre elsősorban atlétikában, 1500 és 5000 méteren valamint maraton futásban számítanak. A nyitó ünnepségen a zászlót Wiam Dislam női teakwando versenyző viszi majd. Az aranyérem 1,5 millió dirhamot, az ezüst 1 milliót, a bronzérem 700 ezret ér.
Marokkó eddig 12 nyári olimpián indult, hat arany, öt ezüst, tíz bronz  a mérleg.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez