Lecsapott a Mai Mai Kelet-Kongóban

Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – Fegyveresek támadtak meg egy katonai bázist a Kongói DK keleti régiójában. A harcokban legalább 31-en meghaltak.

A kongói hadsereg azt jelentette, hogy a Mai Mai lázadó szervezet hajtotta végre a támadást. A harcok legalább két órán át tartottak. A lázadók egy katonai toborzó bázist rohamoztak meg, amely az Észak-Kivuban található Beni település közelében működik. Oliver Hamuli ezredes a Reutersnek azt mondta, hogy a Mai Mai lázadók 23 harcost vesztettek. A harcokban öt újonc és három katona is meghalt. Az ezredes elmondta, hogy komoly harcok árán végül a katonáknak sikerült visszaverniük a támadást és túszokat is ejtettek, akiknek kihallgatását már megkezdték. 

A Mai Mai több tucat lázadó szervezetből áll. Célja, hogy ellenőrzése alá vonja a térséget, amely ásványkincsekben rendkívül gazdag.  Kelet-Kongóban lassan több mint két évtizede tartanak a fegyveresek konfliktusok a lázadók és a központi vezetés között. Az ENSZ információi szerint legalább 30 fegyveres lázadó szervezet működik csak Észak-Kivuban. Az egyik legnagyobb a Mai Mai és az M23, amely nemrég komoly harcokat vívott a kongói hadsereggel.   

A Mai Mai utoljára márciusban lépett akcióba, akkor az ország dél-keleti régiójában található Lubumbashit támadta meg, ez a térség bányászati és gazdasági központja. Az ENSZ nemrég módosította az országban állomásozó MONUSCO békefenntartó misszió mandátumát, hogy felvehesse a harcot a lázadókkal.  A tervek szerint a békefenntartó missziót 3000 katonával erősítik meg, ők már harci feladatokat fognak ellátni. Főleg tanzániai, dél-afrikai és malawi katonák vesznek majd részt a lázadók elleni harcban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez