Ebola: Kamerun lezárta nigériai határát

“Sem a szárazföldön, sem levegőben, sem tengeren nem lehet ezentúl átkelni az egyik országból a másikba”- közölte a kormányszóvivő Kamerunban. Jelezte, hogy körülbelül 40 napig marad érvényben a döntés, utána felülvizsgálják, a helyzet függvényében. A IATA kérte a légitársaságokat, hogy ne szüntessék meg járataikat az Ebola járvány által érintett országokba.

 

 

 

 

A nemzetközi légiforgalmi szervezet afrikai ügyekkel foglalkozó vezetője felszólította, hogy továbbra is üzemeltessék járataikat a nyugat-afrikai országokba, mert az Ebola által sújtott államoknak szüksége van külföldi segítségre. A British Airways és sok afrikai légitársaság felfüggesztette libériai, guineai és Sierra Leonei járatait, a Nigériába induló gépek számát pedig korlátozta.

Az Air France légitársaság továbbra is indít és fogad gépeket a nyuga-afrikai országokból, de szigorú biztonsági intézkedéseket léptetett életbe. Eszerint, ha a gép fedélzeten levő utasok közül bárkiről kiderül, hogy Ebola gyanús, akkor azonnal elkülönítik és maszkot húznak a fejére, nem használhatja a közös vécét. Igyekeznek korlátozni a fertőzés veszélyét. A IATA afrikai ügyekkel foglalkozó vezetője hangsúlyozta, hogy nem terjed olyan könnyen az Ebola járvány, nem indokolt tehát a pánik, amely egyes helyeken tapasztalható.

Eddig Libériában volt a legtöbb halott, ott a járvány teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól. Utána Guinea és Sierra Leone következik. Nigériában még kevés haláleset volt, de viszont azok a 22 milliós Lagoszban, Afrika legnagyobb városában következtek be. Afrika legnépesebb államában is komoly az aggodalom, hiszen a 160 milliós ország egészségügyi hálózata nincs felkészülve egy komoly Ebola járványra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez