Totális zűrzavar Burkina Fasóban, újabb hatalomátvétel történt

Az elnöki gárda különleges egységének parancsnoka vette át a hatalmat az országban.

Issaay Zida ezredes a tévében és a rádióban jelentette be, hogy átvette a hatalmat, és mostantól ő látja el az államfői feladatokat, illetve az átmeneti kormány irányítását. Az elnöki gárda különleges erőinek parancsnoka gyakorlatilag puccsot hajtott végre Honore Traore tábornok ellen, aki Blaise Compaoré elnök pénteki lemondása után vette az irányítást az országban. A tábornok személyét azonban a tüntetők és a katonák egy része nem fogadta el, ezért a tüntetések és zavargások Compaoré elnök lemondása után is folytatódtak. Zida ezredes azt mondta, hogy az ország érdekében vette át a hatalmat, és biztosítani akarja a békés, illetve zökkenőmentes politikai átmenetet az országban. Az ezredes jelezte, hogy hamarosan egy testületet állítanak fel, amelyben az ellenzéki pártok képviselői, közéleti személyek és civil szervezetek vezetői foglalnak majd helyet. A testület fő célja, hogy előkészítsék a politikai átmenet menetrendjét és a szükséges reformokat. Az ezredes azonban cáfolta, hogy puccsot hajtott volna végre. Elmondása szerint az országban felkelés tört ki, aminek az élére ált, hogy képviselje a nép érdekeit.

Beszámolók szerint az országban továbbra is rendkívül feszült a helyzet. Az elnöki palota előtt heves fegyveres összecsapásokról került sor. A TV és a rádió továbbra is megszakításokkal szünetel. A határokat és a nemzetközi repülőteret pedig lezárták. A fontosabb kormányzati épületeket pedig katonák védik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez