Míg az iraki hadsereg Falludzsát ostromolja, az Iszlám Állam Bagdadban robbant

Legkevesebb három robbantás rázta meg az iraki fővárost, Bagdadot hétfőn, a merényletekben több mint húszan meghaltak és csaknem ötvenen megsebesültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.

Egy rendőrtiszt elmondása szerint a Bagdad északkeleti részén fekvő Saáb síita negyedben öngyilkos merénylő robbanószerekkel megrakott autójával az iraki hadsereg egyik ellenőrzőpontjának hajtott. A robbantásban tizenegy ember – három civil és nyolc katona – meghalt és több mint húsz másik megsebesült.

A Saábbal szomszédos, ugyancsak síiták lakta Szádr negyedben egy motorkerékpárra erősített robbanószerkezet lépett működésbe egy piactéren. A merényletben hárman meghaltak és heten megsebesültek.

Szintén öngyilkos merénylő hajtott robbanószerekkel megrakott autójával a fővárostól északra fekvő, főként szunniták lakta Tarmíja város egyik piacterére, ahol felrobbantotta magát. A merényletben heten – négy civil és a biztonsági erők három tagja – meghaltak és tizenkilencen megsebesültek.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szunnita terrorszervezet magára vállalta a Saáb és Szádr negyedekben elkövetett robbantásokat. A szélsőségesek által használt honlapra feltöltött közlemény szerint a dzsihadisták síita milíciák tagjait vették célba.

Szakértők szerint az ilyen támadásokkal a terroristák el akarják terelni a biztonsági erők figyelmét a frontvonalakról. Röviddel a bagdadi robbantások előtt a kormányerők és síita milíciák megindították az Iszlám Állam második legfontosabb iraki fellegvárának számító Fallúdzsa elleni végső ostromukat. A város 50 kilométerre fekszik Bagdadtól.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez