Brazíliában a vendéget Bin Laden bárja várja

A Bar do Bin Laden névre kereszetelt vendéglátó ipari egység excentrikus tulajdonosa, Ceará Francisco Helder Braga Fernandes pedig tényleg megszólalásig hasonlít a híres terrorista vezérre, olyannyira, hogy 9/11 után egy paranoiás, ám nem túl tájékozott Sao Paulo-i lakos azzal hívta fel a rendőrséget, hogy gyanúja szerint Bin Laden bizony caipirinhát kever egy helyi bár pultja mögött.

A brazil rendőrségnek azonban volt humorérzéke, így a szakállas-turbános barman és csehója rövid úton kisebb helyi nevezetességé nőtte ki magát, a tulajjal fényképezkedő terrorelhárító egység tagjai pedig egy azóta több éves hagyományt indítottak útjára.

Bizarr vagy nem de az biztos, hogy a Bin Laden tematikus bár szép bevételekre számíthat, ha már jóval a bajnokság kezdete előtt róla cikkeznek a bulvárlapok.

Minden bizonnyal az egykori szaúdi milliárdoshoz címzett bár lesz az egyik legkülönlegesebb látványosság amivel a vb-re érkező drukkerek találkozhatnak majd, a Bar do Bin Laden pedig keleti kényelemmel, nyugati mámorral és amerikai metállal várja a megfáradt szurkolókat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez