Trump az Iszlám Államot és Iránt bírálta a muzulmán csúcstalálkozón

Nem civilizációk vagy vallások háborújáról van szó, hanem a terrorizmus elleni harcról – ezt hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke, aki 50 muzulmán állam vezetői előtt beszélt Szaúd-Arábiában.

Ha a terrorizmus útját választod, akkor a földi életed rövid lesz és a túlvilágon sem dicsőülsz meg – figyelmeztette a dzsihádharcosokat Donald Trump. Aki a választási kampány idején még arról beszélt, hogy világméretű összecsapás zajlik a zsidó-keresztény civilizáció és az iszlám között. Ehelyett a közel-keleti helyzet hagyományos amerikai értékelése következett: az Iszlám Állam és Irán elítélése.

Trump figyelmeztette a muzulmán államok vezetőit: ne engedjék, hogy polgáraik támogassák a terrorizmust. Iránt azzal vádolta, hogy terrorista hálózatot tart fenn Libanontól Jemenig. Az USA pedig épp azért szállít fegyvert Szaúd-Arábiának, hogy szembe tudjon szállni ezzel a kihívással. Nem késett az iráni válasz sem: Mohammad Javad Zarif külügyminiszter gúnyosan arról írt Twitteren, hogy az USA 480 milliárd dollárt akar kiszivattyúzni Szaúd-Arábiából. Ezért nem bírálja SzaúdaArábiát, ahol a demokrácia nyomokban sem lelhető fel, miközben Iránban épp most tartottak elnökválasztást. Melyen a mérsékelt államfő, Hasszán Rohani győzött. Aki elérte, hogy hazája megállapodjon a nagyhatalmakkal az atomprogramról és ezzel Irán kikerült a karanténból.

De hát akkor még Obama volt az USA elnöke, akit Izrael hevesen bírált, mert megállapodott Iránnal. Most Trump inkább osztja Izrael álláspontját. Hétfőn nagy várakozás előzi meg az amerikai elnök látogatását Izraelben, ahol azt remélik: Trump nemcsak Amerikát, de Izraelt is naggyá teszi. A két állam közötti stratégiai szövetség, mely meggyengült Obama elnöksége idején, most újra erősödőben van. Trump kíséretében van veje, Jared Kushner és lánya, Ivanka, aki ortodox zsidó férje kedvéért maga is áttért a zsidó hitre. Trump közel-keleti útja után Európába látogat: felkeresi a Vatikánt, majd részt vesz a G7 és a NATO csúcsértekezletén.

Fotó: AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez