Elolvadt a világ attól, amit Harry herceg a 97 éves özveggyel tett

Ausztráliában járt a héten Harry, az általa indított “Legyőzhetetlenek játékát” népszerűsítette. Hogy mi is ez, mindjárt eláruljuk. Mindenesetre Sydney kikötőjében hatalmas tömeg várt a zuhogó esőben arra, hogy egy pillantást vethessen Diana hercegnő kisebbik fiára.

A tömegben ott ült kerekesszékében a 97 éves Daphne Dunne is, egy 2. világháborús katona özvegye. Órákat várt a többi rajongóval együtt Harry hercegre. Aki, amikor megérkezett, csak őt látta meg a tömegben. Arcán hatalmas mosollyal integetett neki, aztán odament hozzá, megölelte és egy nagy puszit nyomott az arcára.

 

Nekik kettejüknek nem ez volt az első találkozásuk. 2015-ben, amikor Harry részt vett az ausztrál hadsereg egyik bevetésén, már kapott tőle Daphne egy puszit. Akkor történetesen a másik arcára, mint az a Getty két évvel ezelőtti felvételén jól látszik.

masik

Az akkor történtekre nem csak a most 97 éves rajongó emlékszik, hanem szemmel láthatólag a herceg is. Amitől nem csak Daphne Dunne olvadt el…

Ami pedig az Invictus Games-t illeti, Harry herceg ötlete alapján 2014-ben 13 ország részvételével rendezték meg először ezt a paralimpiára hasonlító sporteseményt. A Legyőzhetetlenek Játékán sérült háborús veteránok mérhetik össze erejüket több sportágban. Az első londoni játékok után tavaly Orlandóban rendezték meg a sporteseményt, az idén pedig Torontóban fogják, szeptemberben. Az Invictus Games Alapítvány és a játékok célja, hogy a sport erejével felhívja a figyelmet azokra, akik életüket kockáztatták a hazájukért és segítse a rehabilitációjukat.

 

 

 

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez