A lánya diplomaosztójára ment, de végül a temetésén kötött ki egy szomáliai apa
Törökországot orvosi segítséget küldött, a visszaúton 40 sebesültet szállít a repülő gyógykezelésre a rettenetes mogadishui terrorakció után. A halottak száma 300 körül van, közülük néhányról már tudni lehet, hogy kik is voltak.
Az áldozatok között van például egy medika, Maryam Abdullahi is, aki másnap készült átvenni a diplomáját. A jeles eseményre Londonból Mogadishuba utazott a büszke édesapa is, aki aztán lánya temetésén kénytelen részt venni az örömünnep helyett. A lány nővére, az ugyancsak orvos Anfa a BBC-nek elmondta, hogy az egész család sokkos állapotban van a történtek miatt. Ő maga 20 perccel a robbanás előtt beszélt a húgával, aki abból a kórházból hívta, ahol gyakorlaton volt. Azt mondta, néhány aktát még össze kell szednie, később jelentkezik – de ez már soha nem történt meg.
A mostani volt a leggyilkosabb terrortámadás a kelet-afrikai országban azóta, hogy az iszlamista Al-Shabaab 2007-ben lázadásba kezdett. Mindazonáltal egyelőre semmelyik csoport nem jelentkezett elkövetőként. Szomália elnöke, Mohamed Abdullahi “Farmajo” Mohamed szerint azonban kétség nem fér hozzá, hogy a “szörnyű cselekedetet” az Al-Shabaab követte el. Az Al-Kaidával és az Iszlám Állammal szoros kapcsolatokat ápoló terrorszervezet ellen több százan tüntettek Mogadishu utcáin, a homlokukon szalaggal adtak nyomatékot haragjuknak.
A robbantás egy forgalmas kereszteződésben volt, szállodákat, kormányirodákat és vendéglőket döntött romba. A halottak közül 111-et tudtak azonosítani, az ő testüket kiadták a családjuknak. Több mint 160 esetben viszont képtelenségnek bizonyult a személyazonosság megállapítása, ezeknek az áldozatoknak a holttesteit nemzeti temetésen helyezik tömegsírba – adta hírül a kormány hírügynöksége, a Sonna.
Fotó: a robbantásba életét vesztett medika nővére, Anfa Abdullahi
Forrás: BBC