Muzulmán – zsidó tandem Berlinben

Ötven tandem vonult keresztül Berlinen, hogy a Bebel téren tiltakozzon az antiszemitizmus és az iszlámfóbia ellen. Volt olyan tandem, ahol egy imám ült elől, mögötte pedig egy rabbi nyomta a pedált.

“Meg kell mutatnunk, hogy nem tűrjük az antiszemitizmust!” – nyilatkozta az imám a sajtónak. A zsidó rabbi pedig arról beszélt, hogy együtt kell fellépniük az idegengyűlölet ellen, melyet elsősorban az Altetnative für Deutschland szít Németországban. Ez a szélsőjobboldali párt a harmadik helyet szerezte meg a választásokon múlt ősszel. Azóta a népszerűsége nőtt, megelőzték a szociáldemokratákat. Már csak a CDU-CSU koalició van előttük. A CDU-CSU koalíció is bajban van, mert Angela Merkel és Horst Seehofer kapcsolata a mélyponton. A CDU és a CSU vezetője a menekültproblémán kapott össze. Seehofer sokkal szigorúbb fellépést szeretne velük szemben, mint Merkel kancellár.

Bajorországban, ahol a CSU a második világháború befejezése óta hatalmon van, ősszel választásokat tartanak. A szélsőjobboldali Alternative für Deutschland előretörőben van Bajorországban is. Ezért olyan elszánt Seehofer a migráció ügyében, mert semmiképp sem szeretne veszíteni a választáson szélsőjobboldali ellenfelével szemben. Bajorország hagyományosan igen konzervatív tartománya Németországnak. Hitler nem véletlenül Münchenben rendezte a sörpuccsot. A náci múlt különösen kísért Bajorországban, ahol Nürnberg a nagy felvonulások színhelye volt.

A muzulmánok és zsidók közös tandem-felvonulása is emlékeztetett a náci múltra: a Bebel téren volt az első nagy könyvégetés 1933-ban. Ahol könyveket égetnek, ott előbb vagy utóbb embereket is meg fognak égetni – mondta ekkor a Nobel-díjas Thomas Mann, megjósolva a holokausztot. Németországban jelenleg mintegy negyedmillió zsidó él. Döntő többségük az egykori Szovjetunió területéről érkezett. A muzulmánok száma jóval nagyobb: mintegy 5 millió. Java részük török, akinek ősei vendégmunkásként érkeztek Németországba. 2015-ben a nagy menekültinvázió idején több mint egymillió menekült érkezett Németországba – a java részük muzulmán. Amikor Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, akkor muzulmánok izraeli zászlókat égettek el Berlinben. Ezért is akarta a közös muzulmán-zsidó tandemmel tudatni a német közvéleménnyel és az egész világgal a két közösség, hogy közös érdekük a fellépés a fajgyűlölet ellen, mely egyszer csaknem végzetes katasztrófát okozott Németország történetében.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez