Fiatal tűzoltók vesztették életüket az autópályán

A rendőrség kedden közölte, vizsgálják a D1-es autópályán hétfőn történt tragikus baleset körülményeit. Az éppen mentést végző tűzoltókba rohant egy kamion az autópálya 92-es kilométerénél Vágújhely közelében, Zsolna irányába. Két mentőhelikoptert és három mentőautót küldtek a helyszínre. Két tűzoltó a baleset helyszínén életét vesztette, egy rendőrt pedig kritikus állapotban, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. A tragédia előtt a tűzoltókat egy félreállított, égő autóhoz riasztották az autópályára. A helyszínen volt az autópálya-rendőrség is, egy 42 éves rendőr az autóban ült, amikor a kamion belerohant a járművekbe, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba. Egész életüket annak szentelték, hogy másokon segítsenek, és végül mindketten úgy haltak meg, hogy azt tették, amit a legjobban szerettek: a munkájukat végezték. Lukáš és Marián tűzoltók életét a D1-es autópályán oltották ki, ahová egy égő autó miatt érkeztek. Egy lengyel teherautó vezetője azonban a jelek szerint elaludt a volánnál, és az ott álló rendőrségi és tűzoltóautónak ütközött. Ők a helyszínen meghaltak, egy vámos pedig súlyos sérülésekkel került kórházba.

Lukáš és Marián a baleset reggelén még egy falusi iskola gyermekeit lepték meg, ahol gyakorlatot is tartottak. A község polgármestere Daniel Juráček szerit igazi profik voltak, a baleset híre az egész iskolát ledöbbentette. A két tűzoltóval egy csoportkép is készült róluk, amelyen mindenki mosolygott. „A pozsonyi légi mentőszolgálat helikoptere az autópályán szállt le, és azonnal megkezdte a többszörös sérüléseket elszenvedő, polytraumatizált, válságos állapotban levő páciens ellátását, majd altatásban a Kramárei Egyetemi Kórházba szállította” – közölte a szolgálat. „A trencséni légi mentőszolgálat a 27 éves, súlyosan sérült személy életét próbálta megmenteni, de minden erőfeszítés ellenére a helyszínen belehalt a sérüléseibe” – tette hozzá a mentőszolgálat. A lengyel kamion nagy sebességgel, irányváltoztatás nélkül rohant az út jobb oldalán lévő járművekbe. A kamion a szalagkorlát mentén tolta maga előtt az elsodort járműveket. A szemtanúk szerint a baleset borzalmas látvány volt, többen is igyekeztek segíteni.

Kép forrás : https://ujszo.com/

Kép forrás : https://www.autoszektor.hu/

forrás : https://www.autoszektor.hu/hu/content/fiatal-tuzoltok-vesztettek-eletuket-kamion-lassitas-nelkul-rohant-jarmuvekbe

(Visited 21 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez