Agyonlőtték Putyin egyik legnagyobb bírálóját

Moszkvában megölték Borisz Nyemcovot, az orosz ellenzék vezetőjét. Négyszer lőtték hátba, egy hídon.

A volt miniszterelnök-helyettessel a Kreml és a Vaszilij Blazsennij székesegyház közelében végeztek, az ismeretlen támadó egy kocsiból tüzelt, és négyszer találta el a hátán az ellenzéki politikust – közölte a rendőrség.

Borisz Nyemcov alig néhány órával korábban hívta az oroszokat tüntetésre az ukrajnai háború ellen. A demonstrációt holnapra hirdették meg. A Kreml azt közölte, hogy Putyin elnök elítélte a gyilkosságot. Szóvivője azt mondta, az elnök személyesen felügyeli a nyomozást, és hogy a bűntény “bérgyilkosság nyomait viseli magán”.

Barack Obama amerikai elnök is elítélte a “brutális gyilkosságot”, azonnali, pártatlan és átlátható vizsgálatot sürgetett.

Nyemcov nemrégiben egy interjúban arról beszélt: attól tart, hogy Putyin megöleti, amiért ellenzi az ukrajnai háborút.

A meggyilkolt politikus a 90-es években Jelcin elnök idején miniszterelnök-helyettes volt, Korábban Nyizsnij Novgorodot vezette polgármesterként, akkor tett szert országos hírnévre gazdasági reformerként. Miután Vlagyimir Putyin váltotta fel Borisz Jelcint az elnöki székben, Nyemcov kiesett a hatalom kegyeiből, és szókimondó ellenzéki vezető lett.

Nyemcov egy Putyin-ellenes tüntetésen, 2012-ben.
Nyemcov egy Putyin-ellenes tüntetésen, 2012-ben.

Az 55 éves politikust röviddel éjfél előtt lőtték le, amikor a Moszkvoreckij hídon ment át egy nő társaságában. Az Interfax hírügynökség úgy értesült a belügyminisztériumtól, hogy a gyilkos egy fehér autóból adta le a halálos lövéseket, majd elhajtott. A Meduza híroldal ugyanakkor úgy tudja, hogy többen kiszálltak a kocsiból, és úgy lőttek – írja a BBC. Hajnalra virágok borították el a hidat.

RUSSIA-POLITICS-MURDER-OPPOSITION-NEMTSOV

Utolsó Twitter-üzenetében Borisz Nyemcov arra kérte a megosztott oroszországi ellenzéket, hogy egyesüljenek egy háborúellenes tüntetés erejéig vasárnap. “Ha támogatod az orosz-ukrán háború leállítását, Putyin agressziójának leállítását, gyere el a tavaszi felvonulásra Marjinóban március elsején” – írta.

A Szobeszédnyik híroldalnak egy februári interjúban arról beszélt Nyemcov, hogy aggódik a saját életéért. Hogy attól fél, Putyin meg fogja öletni.

A BBC moszkvai tudósítója szerint Nyemcov egyik ügyvédje azt jelentette, hogy az ellenzéki poltikus több életveszélyes fenyegetést is kapott az utóbbi hetekben, de csak találgatni lehet, hogy miért vált célponttá. Ami biztos: nyiltan ellenezte Moszkva szerepét az ukrajnai válságban, mint ahogy a Krím annektálását is. A holnapi tüntetést is ezek ellen szervezte, meg a növekvő gazdasági krízis ellen. Alighanem nem kockáztatunk sokat, ha azt mondjuk: holnap sok orosz fog az utcákra vonulni.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez