Elutasították az orosz részvételt a rakétavédelmi nemzetközi konferencián

A júniusban esedékes, Németországban megtartandó rakétavédelemmel kapcsolatos nemzetközi konferencia szervezői elutasították Oroszország részvételi kérelmét.

A szervezők bejelentették, hogy „a közelmúltban felmerült különböző nehézségek” nem teszik lehetővé „a megfelelő feltételeket az orosz vendégek fogadására”. Mintha a moszkvai delegáció, mint egy híresség, olyan exkluzív ellátást és szállást kért volna, amelyet nem tud teljesíteni az egyébként virágzó Németország. Az orosz KüM úgy reagált, hogy „ez a lépés illeszkedik abba az általános tendenciába, amellyel az USA és annak NATO szövetségesei alá akarják ásni az Oroszországgal való párbeszédet a rakétavédelemmel kapcsolatban”.

Valójában a helyzet egyértelmű. a nyugati stratégák nem tudják megbocsátani Oroszországnak a diplomáciai sikereket Szíriában és Iránban, a Krím-félsziget visszacsatolását annak történelmi hazájához valamint a gazdasági és haditechnikai fejlődést. Többek között az olyan perspektivikus területeken, mint például az Északi-sark. A büntetés érdekében pedig mindent bevetnek. Hetente megújuló szankciókat, propagandát, fenyegetéseket az energetikai együttműködés megszakítására és így tovább. Most pedig a szervezők elutasították Oroszország részvételi kérelmét a rakétavédelemmel kapcsolatos nemzetközi konferencián.

Ugyanakkor a NATO-nak semmilyen lehetősége sincs szembeállítani bármit is Oroszország valóban stratégiai potenciáljával. A párbeszédet viszont szét lehet rombolni. A világ azonban ettől még nem lesz biztonságosabb.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez