Berlinben jelentkezett iráni kémnek egy ultraortodox zsidó

Jeruzsálemben 4 és fél év börtönre ítélték egy ultraortodox zsidó szekta tagját, aki iráni kémnek ajánlkozott. Még tavaly nyáron vették őrizetbe, hosszas nyomozás után. A Sin Bét, a belbiztonsági szolgálat vette kezelésbe. Vélhetően nagyon szakszerűen, hisz mindent bevallott. Egészen elképesztő történet kerekedett ki abból, amit elmondott.

A 46 éves ultraortodox zsidó, Itzak Bergel elhatározta: kapcsolatba lép az iráni rezsimmel, és felajánlja neki a szolgálatait. Információkat ad át Izraelről az ottani hírszerzésnek. Először is böngészni kezdett a neten: kikereste, melyik országokban van iráni nagykövetség. Németországot választotta, repülőjegyet vett Berlinbe.

Pontosan három évvel ezelőtt meg is érkezett a német fővárosba, és felkereste, teljes ultraortodox díszben, az iráni külképviseletet. Délután 1-kor ment, a követség már zárva volt. Másnap újra próbálkozott. Akkor már sikerrel járt. A kapusnak elmondta, hogy találkozni akar valamelyik diplomatával, és átadta az útlevelét. Egy irodába vitték, ahol három ember várta. Az egyikük mutatkozott csak be, Hadzsi Baba néven.

Elmondta nekik, hogy izraeli, és az ultraortodox Neturei Karta szekta tagja, amelyik nem ismeri el Izrael államot. Sőt: le akarják cserélni a jelenlegi kormányzatot egy nem zsidó vezetésűre. Aztán felajánlotta az információgyűjtést. A beszélgetés alatt megkérdezte az irániakat: miért nem védik meg a népüket a zsidó állam orgyilkosaitól? Az irániak erre visszakérdeztek: ha sértegeti az iszlám köztársaságot, miért akar ott menedékjogot kérni? Azt válaszolta, hogy egyáltalán nem akar, viszont kész arra, hogy cionistákat öljön.

A megbeszélés végén az irániak azt mondták: meg kell beszélniük feletteseikkel a dolgot. Hadzsi Baba átadott egy cédulát egy iráni e-mail fiók adataival, és arra utasította, hogy időről időre nézze meg a postáját, ott fognak neki üzenni. Aztán a jövőbeli kapcsolattartáshoz megadta neki a berlini követség telefonszámát is.

Az izraeli négy nappal később hazatért, és jeruzsálemi internet kávézókban próbálta lehívni az e-mailjeit. Hiába. Utcai fülkékből hívogatta Irán berlini nagykövetségét: Hadzsi Babát kérte, de az házon kívül volt. Hogy milyen gyanú alapján akadtak rá végül az ultraortodox önjelölt kémre, arról nem szól az izraeli hírportál, az ynet.news.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez