A Deutsche Bank Katarba menekíti a pénzét

A katari bankok népszerűek a külföldi befektetők és üzletemberek körében, valamint a nyugati pénzintézetek is egyre többször működnek együtt velük. Tegnap a Deutsche Bank bejelentette, hogy nyolcmilliárd eurós tőkeemelést hajt végre. Ezzel a lépéssel egy katari sejknek hatszázalékos részesedése lesz Németország legnagyobb bankjában.

A friss tőke segít kivédeni “az előre nem látható nehézségeket” – jelentette ki Anshu Jain vezérigazgató. A Deutsche Bank részvényei nagyot estek hétfő délelőtt a frankfurti tőzsdén, ezért végrehajták a bank történetének második legnagyobb “tőkementési” akcióját, vagyis nyolc milliárd eurót utalnak át egy közel-keleti – pontosabban egy katari – bankba. 

A pénzintézet vasárnap este közölte, június 6-án kezdődik a tőkebevonás.. A Deutsche Bank június 4-én közli a mintegy 300 millió új részvény kibocsátási árát. A papírokat június 24-éig lehet lejegyezni. Jelenleg a BlackRock amerikai alapkezelő a Deutsche Bank legnagyobb részvényese ötszázalékos részesedéssel. A New York-i cégnek azonban a frankfurti tőzsdén szereplő majdnem minden cégben van részesedése, és nem szól bele a vállalatok stratégiai irányításába.

A leendő főrészvényes, Hamad bin Dzsászim bin Dzsebbur asz-Száni a tervek szerint 1,75 milliárd euróért szerez részesedést a Deutsche Bankban, 6,3 milliárd eurót pedig a meglévő, régi részvényesek fognak befizetni. A sejk régóta tagja a katari kormánynak, 2013-ig a katari állami befektetési alap igazgatója volt. Magánszemélyként a Paramount Services Holdings nevű cégével számos vállalatban részvényes.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez