Pekingbe látogat a Dél-koreai államfő

Dél-Korea, Szöul, Peking – Ri Mjong Bak tárgyalásain a Koreai- félsziget stabilitása lesz a vezető téma.

 

A hivatalos állami látogatás január 9-én kezdődik és háromnapos lesz – jelentette be a dél-koreai elnöki hivatal. Kína és Dél-Korea éppen húsz évvel ezelőtt normalizálta a diplomáciai kapcsolatokat. E kerek évforduló már önmagában is indokolná a vizitet. Ri Mjong Bak nem sokkal megválasztása után, 2008-ban járt utoljára Kínában állami látogatás keretében. Most azonban az Észak-Korea-i vezető váltás kapcsán a protokolláris szintet messze meghaladó fontosságú tárgyalások várhatók. Kína ugyanis az elszigetelt észak koreai rezsim szinte egyetlen szövetségese. Az Észak-Korea-i gazdaság működése Kínától függ, ebből adódóan talán Kína az egyetlen ország, amely mérsékelni képes a gyakran kiszámíthatatlan phenjani vezetés szeszélyeit. Szöul nagyon visszafogottan reagált Kim Dzsong Il halálára és a harmadik Kim trónra lépésére. Pekingben viszont gyorsan elismerték és a diplomáciai formaságoknak megfelelően köszöntötték az új vezért. Aki nagyon fiatal és tapasztalatlan. De most a zökkenőmentes hatalomátvétel mindenkinek érdeke volt és ez megtörtént. A „hogyan tovább”-ot illetően pedig igencsak mozgásba jött a kelet-ázsiai diplomáciai gépezet. 10 napja japán-kínai csúcstalálkozó volt. Pekingben tárgyal és a kínai fővárosból Szöulba utazik az ázsiai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár. Természetesen mindenkit elsősorban Észak-Korea nukleáris ambíciói izgatnak. Phenjan még Kim Dzsong Il idején kivonult a „hatok” tárgyalásairól. Kína, Japán, Oroszország, az Egyesült Államok és Dél-Korea próbálta békés mederbe terelni az észak-koreai atomprogramot. De Phenjan úgy véli, hogy csak akkor veszi komolyan a külvilág Észak-Koreát, ha bevethető atomfegyvere lesz. És ez a nap, szakértők szerint nincs messze. Ezért aztán a kínai-dél-koreai csúcstalálkozón is az lesz a fő téma, miként lehetne rávenni Észak-Korea új vezetőjét a hatos körben zajló tárgyalásokhoz való visszatérésre. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez